
Az életszínvonal romlását jelzi, hogy az éttermek étlapjáról kiszorulnak az ínyencségek, és újra hódít a csirkéből készült bécsi szelet és a szalmakrumpli párosítása – véli Ştefan Bercea, a Szakácsok és Cukrászok Romániai Szövetségének elnöke. A székelyföldi szakemberek szerint azonban ennél valamivel árnyaltabb a kérdés, szerintük inkább a társadalmi szakadék mélyülése érhető tetten: a csúcsgasztronómia iránt egyelőre csak egy szűk rétegnek van igénye, a szélesebb réteg pedig valóban megmarad a rántott hús és a krumpli mellett.
2014. december 30., 16:382014. december 30., 16:38
Válság a gasztronómiában
A Szakácsok és Cukrászok Romániai Szövetségének elnöke nemrég kongatta meg a vészharangot, mondván, a válság miatt a vendégek többsége visszatért a csirkehús-krumpli fogáshoz, ezért egyre több helyen kerül le az étlapokról a vadhús, a marha vagy a hal.
Tapasztalatai szerint a turisták a 20 és 30 lej közötti fogásokat keresik, ami ennél drágább, már nem is jöhet szóba. Bercea szerint a gazdasági válság előtti években még különlegességekre, például antilop- vagy krokodilhúsra is volt igény, de ma már csak leveseket rendelnek és csirkét, s még egy ünnepi menüsorért sem hajlandók száz lejnél többet kifizetni.
A szakma is megérzi az életszínvonal csökkenését, a vendégek már nem rendelnek marhát, vadat vagy halat, lemondtak az ínyencségekről, nincs akinek ezeket a fogásokat elkészíteni, fejtette ki a szakmai szövetség elnöke.
Hiányos oktatás és társadalmi szakadék
„Ennél árnyaltabb kérdés: törvénykezési problémák, oktatási hiányosságok és a társadalmi rétegződés határozza meg a gasztronómiai kereslet és kínálat alakulását” – fejtette ki megkeresésünkre Orbán Ferenc szakács. A korábban újságíróként dolgozó csíkszeredai fiatalember Angliában tanulta a szakácsmesterséget, a szigetországban jónevű éttermekben dolgozott, jelenleg pedig itthon saját vállalkozást működtet, és gasztronómiai tanácsadóként, valamint szakácsként dolgozik.
Meglátása szerint a gasztronómiai kereslet valójában a társadalmi szakadék leképződése: a középréteg, a közepesen tehetősek egy kisebb része igényli a csúcsgasztronómiát, ám a szélesebb réteg valóban inkább az olcsóbbat keresi. Orbán úgy véli, az igények alakításában hatalmas szerepe van a szakmának, hiszen a csirkéből készült bécsi szeletet és a szalmakrumplit is lehet nagyon jól, de lehet harminc éve elfeledett módszerrel is készíteni.
„A hazai szakmában hiányzik a kulináris technológiai tudás, ezt a jelenlegi oktatási rendszer képtelen biztosítani. Néhány elvetemült, mint én is, külföldön szerzett tapasztalatot, tudást, és bár ott a bérek kecsegtetőbbek, hazatértünk, de az a gond, hogy ezt a tudást nem intézményesítetten, az állami oktatás termeli ki” – szögezte le a csíkszeredai szakács.
Szerinte Romániában alig lehet jó szalmakrumplit találni, holott csak a technológiáját kellene ismerni, és ugyanabból a nyers burgonyából nagyon jó minőség készülhet. Szintén a szakma felelőssége, hogy megújítsa az elcsépelt csirkemellet, hiszen Nyugaton már a szakiskolákban tanítanak három-négy olyan alapeljárást, ami nálunk alig ismert.
„Nyugat-Európában már a kilencvenes években rájöttek, hogy nem a receptek, hanem az eljárások, a technológiák ismerete forradalmasíthatja a gasztronómiát, ha egy szakács ismeri a korszerű alap technológiákat, azokból végtelen változatot tud generálni a konyhában” – ecsetelte Orbán Ferenc, hangsúlyozva, a nemzetközi konyhában már évek óta jelenség, hogy nem a kalóriaértéket, hanem a gasztronómiai örömöket keresik, ezért dolgoznak ki olyan eljárásokat, amelyekkel az ízeket lehet koncentrálni – egy tányéron több ízt kínálnak, anélkül, hogy növelnék a kalóriaértéket.
„Nálunk, ha meglátunk egy csúcsgasztronómiai tányért, az fogalmazódik meg, hogy ezzel nem lehet messze futni, de egy ilyen tányér egy hat-hét fogásos vacsora egyik eleme” – magyarázta a szakember, aki szerint úgy lehetne visszahódítani a középréteget, ha a közepesnél jobb alapanyagokból, korszerű eljárásokkal a szakma kihozná a legjobbat.
„Sokat kellene változtatni, javítani, például a Székelyföldön görcsösen ragaszkodnak az étteremtulajdonosok a lexikonszerű étlaphoz. De ha ötven fogás szerepel a kínálatban, az alapanyagokat nem lehet frissen tartani, a fagyasztás pedig sokat ront az élvezeti értéken. Sok étteremben a téli-nyári kínálat egyszerre szerepel az étlapon, és három éve semmit nem változtattak rajta. Szemmel kellene tartani a szezonalitást, olyan fogásokat kínálni, melyekhez a friss alapanyagok a környéken beszerezhetők” – tanácsolja Orbán Ferenc.
Szerinte ugyanakkor a törvénykezésen is módosítani kellene, hiszen sok esetben a hatósági előírások ellehetetlenítik, hogy az éttermek a helyi termelőktől szerezzék be az alapanyagokat. Orbán Ferenc szerint ahogy a társadalomban, a gasztronómiában is van etnocentrizmus, ezt kellene felváltania a nagyobb toleranciának, nyitottságnak.
A konkurencia kényszerít
Daragus Attila szerint sem elkeserítő a helyzet. Az Antrec faluturisztikai egyesület Kovászna megyei elnöke Bálványoson működtet panziót és éttermet. Mint a Krónika megkeresésére elmondta, olyan nagy a konkurencia az éttermek terén, hogy kénytelenek nemcsak az árakat tartani, hanem folyamatosan újdonságokkal csábítani a vendégeket.
„Két lehetőség van: ugyanabban az árban lehet hatalmas adagot kínálni, vagy kisebbet, de jobb minőséget” – véli a szakember. Elmondása szerint csúcsszezonban a Bukarestből, a déli megyékből érkező vendégek nem annyira árorientáltak, szívesen megkóstolják az újdonságokat, ám fontos, hogy az étlap részletező legyen, szerepeljen egy-egy fogásnál, hogy pontosan miből és hogyan készült, tapasztalatai szerint ugyanis a vendéget segíteni kell a döntésben.
A szakember ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a hétköznapokban a rendezvények hozzák ki az éttermek nyereségét, ezért azt kell bebizonyítaniuk, hogy olcsóbban, jobbat tudnak kínálni, mint az otthon elkészített ünnepi fogások.
Kovács István, a sepsiszentgyörgyi Vendéglátó-ipari Vállalkozók Szövetségének (SVESZ) elnöke is cáfolta, hogy csökken az életszínvonal, meglátása szerint egyre több tehetséges, fiatal szakács tér haza külföldről, és ők képesek arra, hogy megújítsák a kínálatot.
Az egyik kézdivásárhelyi étterem szakácsa például korábban Michelin-csillagos étteremben dolgozott. Kovács István azt mondja, a gasztronómiai hagyományokat kell feleleveníteni, ő maga például a levéltárból kivette a torjai Apor bárók 18. századi szakácskönyvét, amelyben olyan ínyencségek szerepelnek, mint töltött marhanyelv, szalonka- vagy galambleves, amelyek bármelyik nemzetközi étterem étlapján megállnák a helyüket.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!