
Az úszómedencékre és a magánparkolókra is adót vetne ki a pénzügyminisztérium jövő évtől, az illetéket az infláció mértékéhez viszonyítva határoznák meg.
2013. október 31., 17:542013. október 31., 17:54
A kormány jelentős bevételt remél az új adóból, gazdasági szakértők szerint azonban az államkassza jövedelme csekély mértékben fog növekedni, a kabinetnek pedig nem kellene „tűzoltásszerű” intézkedéseket végrehajtania, az állami hozzájárulások növelése és bővítése ugyanis hosszú távon nem jelent megoldást. Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter a Gândul.ro hírportálnak elmondta: az új adókra azért van szükség, mert a jövő évi költségvetés „kezdetleges forgatókönyvében” a bevétel nem fedezi a kiadásokat, ezért a „kormánynak be kell töltenie valamivel a hiány okozta űrt.” Voinea szerint az is elképzelhető, hogy ennek érdekében módosítják a luxusadó kiszámítási módszertanát: az illetéket jelenleg az Európai Központi Bank október elsejei árfolyamához igazítják, amely idén alacsonyabb volt, mint tavaly, így kisebb bevételt eredményezne 2014-ben az államkasszának. A kormány ehelyett szintén az infláció mértékét venné figyelembe a luxusadó esetében. A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az úszómedencékre és parkolókra kivetett adót a jogi és magánszemélyeknek is be kellene fizetniük, az illeték ugyanakkor csak a tulajdonosokra vonatkozna, a helyi önkormányzattól parkolóhelyet bérlő sofőröknek például nem kellene az államkasszához is külön hozzájárulniuk. A medencedíj bevezetésének ötlete egyébként már tavaly ősszel felvetődött a kormányban.
Idén már többször emelték az adókat
A pénzügyi tárca ebben az évben már többször módosította, illetve emelte az illetékeket: januártól például 10 százalékkal drágult a villanyáram, a luxuscikkek jövedéki adóját pedig magasabb árfolyam alapján számolták ki, így drágult az alkohol, a dohánytermékek és a kávé. Áprilistól a cigaretta, a sör és az útlevél után, valamint a hidakon való átkelésnél fizetendő illeték növekedett, a kórházba beutalt betegek számára pedig bevezették a vizitdíjat. Szeptemberben újabb áremelések következtek: noha a kenyér, illetve több sütőipari termék általános forgalmi adója (áfa/TVA) 24-ről 9 százalékra csökkent, a kormány egyúttal luxusadót vetett ki több termékkategóriára, s mintegy harmadával megemelte a szeszesitalok jövedéki adóját. A kormány 3,4 milliárd lejes többletjövedelmet remélt az intézkedések nyomán, ehelyett azonban az állami költségvetés bevételei az év első kilenc hónapjában a vártnál jóval alacsonyabb szinten alakultak, ezért a kabinet ezen a héten költségvetés-kiigazítást kényszerült végrehajtani: több minisztériumtó jelentős összegeket vontak el, míg más tárcák pluszösszeget kaptak.
A kiszámíthatatlan adópolitika elijeszti a beruházókat
Pénzügyi szakértők szerint a többszöri illetékmódosítás helyett a kormánynak az adócsalás visszaszorítására kellene összpontosítania, elsősorban hatékony ellenőrző rendszert kellene kidolgoznia, a feketepiac elleni küzdelem ugyanis nagyrészt elméleti szinten marad. Mint rámutattak: ha az illetékes hatóságok tüzetes vizsgálatot tartanának, kiderülne, hogy egyes ágazatokban komoly gondok vannak az adóbevallás terén, míg más szektorokban a vállalkozók minden lépését figyelik. A szakemberek farra is elhívták a figyelmet, hogy a kabinet kiszámíthatatlan és bizonytalan adópolitikája elijeszti a beruházókat.
Victor Ponta miniszterelnök egyébként nemrég arról beszélt, hogy a kabinet 10 eurócenttel növelné az üzemanyagok jövedéki adóját, ezáltal plusz pénzeket lehetne előteremteni egyebek mellett az autópálya-építésre. Az Energyreport.ro portál becslése szerint az intézkedés nyomán – a jelenlegi, 4,43-as euró/lej árfolyam alapján – 55 banival, körülbelül 10 százalékkal drágulna a benzin és a gázolaj, az utakat és autópályákat felügyelő hatóság költségvetése pedig évente mintegy félmilliárd euróval bővülne, az államkassza pedig 120 millió euróval lenne gazdagabb. Az elképzeléssel nem mindenki ért egyet: a Román Nemzeti Bank (BNR) például azt kifogásolja, hogy az üzemanyag-drágítás negatívan befolyásolná az inflációt, hiszen az áremelés jelentősen kihat a termékek többségének értékére. Piaci források szerint tavaly a kiskereskedelemben 1,3 millió tonna benzint és 2,8 millió tonna gázolajt, összesen mintegy ötmilliárd liternyi üzemanyagot adtak el az országban. A Petrom csoport éves beszámolója szerint ugyanakkor a tavalyi eladások 2 százalékkal elmaradnak a megelőző év adataitól. Szakértők szerint az üzemanyag jövedéki adójának emelése tovább lassítaná az ágazat gazdasági növekedését.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!