Hirdetés

Késik a költségvetés

Bár a tegnap reggeli órákban még úgy tűnt, hogy körvonalazódik a 2009-es költségvetés végleges formája, s erről mai ülésén már dönt is a kormány, a szakszervezetekkel és munkáltatói szövetségekkel folytatott egyeztetést követően, a délutáni órákban Emil Boc miniszterelnök már úgy nyilatkozott, tárgyal ugyan mai ülésén a kabinet a büdzsétervezetről, végleges döntés azonban nem várható.

Krónika

2009. január 29., 09:452009. január 29., 09:45

„A társadalmi partnerekkel folytatott egyeztetések végéhez közeledünk” – tájékoztatott a kormányfő. A Szociáldemokrata Párt és a Demokrata-Liberális Párt vezetői tegnap késő délután ismét összeültek, hogy újratárgyalják a költségvetés különböző aspektusait, ám ülésük lapzártánkkor még tartott. Néhány órával korábban Boc azonban ígéretet tett, ma már valamennyi kérdést meg tudnak válaszolni a büdzsé részletei kapcsán.

Egyszerre gazdasági és szociális

A szakszervezetek és munkáltatói szövetségek képviselőivel folytatott tárgyalás után a miniszterelnök elmondta, főként olyan kérdéskörökről beszéltek, amelyek a kormány prioritásait képezik, és amelyek által Románia át tudja vészelni a gazdasági és pénzügyi válságot. „Konkrétan arról van szó, hogy az állam nagy beruházásokra készül a gazdasági szektorban. A kormány a költségvetés 20 százalékát befektetésekre fordítja, amelyek új munkahelyeket hoznak majd létre, továbbá pénzügyi erőforrásokkal járulnak hozzá az államkasszához is, hogy a válságot ezáltal át lehessen vészelni” – fogalmazott. Hozzátette: természetesen nem könnyű a büdzsé 20 százalékát kitevő 10 milliárd euró elosztása, ám mindenképp arra fognak törekedni, hogy minél több új munkahely létesüljön.

Emil Boc a sajtótájékoztatón a költségvetés szociális elemeire is kitért. Mint hangsúlyozta, prioritásaik között szerepel a legsebezhetőbb társadalmi rétegek, mint az alacsony nyugdíjjal, illetve fizetéssel rendelkezők megsegítése. „Olyan racionális döntéseket kell meghoznunk, amely egybeolvasztja a szociális és gazdasági öszszetevőket” – részletezte, hozzátéve, miután elkészülnek a büdzsé végleges változatával, még egy ízben egyeztetnek a társadalmi partnerekkel.

A kormány a 2009-es büdzsétervezetben 2,5 százalékos éves gazdasági növekedéssel, átlag 5 százalékos inflációval, 10,3 százalékos folyó fizetési mérleghiánnyal, illetve 2 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol. Az euróárfolyamot 4 lejre teszik. Előzetes számításaik szerint a bruttó hazai termék 579 milliárdra rúg majd. Becsléseik szerint az év végén 505 ezer munkanélküli él majd az országban a 2008 végén regisztrált 403 400-hoz képest.

Băsescu is közbelép

Nemcsak a kormány képviselőivel folytattak tegnap tárgyalást a szakszervezeti tömörülések képviselői, hanem Traian Băsescu államfő is egyeztetésre hívta valamennyiüket a költségvetés-tervezet kapcsán, ám egyeztetésük lapzártánk után ért véget. Ezt megelőzően az államelnök részt vett a pénzügyminisztériumban megrendezett találkozón is, ahol – mint azt követően nyilatkozta – az ország gazdasági helyzetét és a nemzetközi viszonyokat ismertette a résztvevőkkel. A tárgyalások konkrétumairól azonban nem kívánt nyilatkozni. A közszférában esedékes bérbefagyasztási kezdeményezésre vonatkozó kérdésre csupán annyit válaszolt, nem foglalkozik ezekkel a gondokkal. Hozzátette: a béremelésről nem esett szó a tárgyaláson, ennek kapcsán döntés csak a kormány, szakszervezetek és munkáltatók közötti párbeszéd után születhet. Mint tájékoztatott, a mai nap folyamán újabb gazdasági előrejelzés lát napvilágot, amelye még sötétebb képet nyújt az idei évről, mint a korábbi prognózisok.

A bérek befagyasztásáról a kormányban sem egyeznek különben a vélemények, a szociáldemokraták egyre markánsabban támadják a băsescui javaslatot. „A kabinet óriási tévedése lenne ez a lépés” – szögezte le a javaslat kapcsán Adrian Năstase, a PSD állandó tanácsának elnöke. Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy olyan körülmények között, hogy az idei év folyamán a munkanélküliek száma növekedni fog, aminek következtében csökken a lakosság vásárlóereje is, szükség van a fizetések emelésére, hogy pozitív jelzések is legyenek a kormány részéről a társadalmi béke megőrzése érdekében.

Munkalátogatáson az IMF

Munkalátogatásra érkezett Romániába kedd este a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői csoportja. Mint közleményük rámutat, nincs összefüggés látogatásuk és aközött, hogy az elmúlt időszakban többen is úgy vélekedtek, előfordulhat, hogy Magyarországhoz hasonlóan Romániának is IMF-hitelre lesz szüksége a válságból való kilábalásra. „Az IMF képviselőivel a szokásos munkamegbeszélésen vettünk részt, amelynek során egyeztettünk az ország gazdasági helyzetéről és a 2009-es perspektívákról” – fogalmazott Gheorghe Pogea pénzügyminiszter.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
2026. április 29., szerda

Tánczos Barna: több mint 180 millió euró átmeneti támogatáshoz jutnak a gazdák

A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.

Tánczos Barna: több mint 180 millió euró átmeneti támogatáshoz jutnak a gazdák
Hirdetés
Hirdetés