
Óriási a kereslet a 100 eurónál olcsóbb külföldi autóbuszos üdülések iránt: az Europa Travel turisztikai ügynökség adatai szerint évente több ezer román állampolgár foglal le ilyen jellegű csomagot, elsősorban a főszezonon kívüli időszakban.
2015. április 13., 15:582015. április 13., 15:58
Teodor Călimănescu, az utazási iroda részvényese rámutatott: az ágazatban a kereslet tízszeresen meghaladja a kínálatot. Mint kifejtette: a 100 euró alatti ár fedezi az utazást és az egyhetes szállást egy kétcsillagos hotelben vagy villában. A szakember elmondása szerint a romániai turisták főként Görögországba, Törökországba és Bulgáriába utaznak csoportosan.
Călimănescu hangsúlyozta: az alacsony árak nem azt jelentik, hogy az üdülőknek rossz körülmények között kell megszállniuk, az olcsóság ugyanis abból adódik, hogy az ilyen jellegű kirándulásokat májusban, illetve szeptemberben szervezik.
„Sajnos évente csak 10–12 ezer román állampolgár tud részt venni az autóbuszos üdüléseken, holott a kereslet ennek tízszerese lenne. Száz euró alatti csomagot főként az egyetemisták, a nyugdíjasok és a kiskeresetű alkalmazottak vásárolnak” – magyarázta az Europa Travel tulajdonosa.
A szakember azt is elmondta: az ügynökség nem nyer sokat az alapcsomagok eladásából, de ha a kliens az üdülőhelyen extraszolgáltatásokat vesz igénybe, amelyekért már neki kell fizetnie, abból az irodának is részesedése van.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!