
Ez kellene hogy legyen az utolsó év, amikor elindítják a hazai gépjárműpark megújítását célzó roncsautóprogramot – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Ernest Virgil Popovici, a Gépjárműgyártók és Forgalmazók Szövetségének (APIA) elnöke.
2014. január 28., 17:292014. január 28., 17:29
„A szövetség tagjai egyetértenek abban, hogy a roncsautóprogram évről évre sikertelenebb volt, ezért jövő évtől már nincs értelme megszervezni. Rendkívül fontos ugyanakkor, hogy idén már februárban elinduljon a projekt, ha ugyanis 2013-hoz hasonlóan csak júniusban kezdődik el, akkor biztosan katasztrofálisak lesznek az eredmények” – hívta fel a figyelmet Popovici. Hozzátette: az ügyben két hét múlva fognak tárgyalni a programért felelős környezetvédelmi minisztérium illetékeseivel.
Arra a felvetésre, hogy a kormány 2015-től indít-e új projektet a gépjárműpark felújítása érdekében, az APIA vezetője elmondta: már zajlanak a tárgyalások egy alternatív programról, a siker érdekében azonban az autókereskedőkkel és a pénzügyminisztériummal is együtt kell működni.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) adatai szerint a roncsautóprogram keretében leadott és megvásárolt gépkocsik száma folyamatosan csökkent az elmúlt években: 2010-ben közel 187 ezer tíz évesnél régebbi járművet jegyeztek a hivatalos átvevőhelyeken, az értékjegyekkel pedig közel 60 ezer új autót vásároltak.
2011-ben a beadott 116 ezer autóra 40 ezer megvásárolt jutott, míg 2012-ben alig 44 ezren váltak meg régi járművüktől, újat pedig 15 ezren vásároltak. Tavaly valamivel több mint 13 ezer új járművet vásároltak magánszemélyek és vállalatok, holott a kormány 23 ezer kedvezményes értékjegyet bocsátott ki.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!