
Valószínűleg már július elsejétől hatályba lép a hitelfelezés néven emlegetett, kedvezményes banki törlesztési mechanizmus, ám az nem lesz kötelező sem a pénzintézetek, sem pedig a fogyasztók számára – válaszolta csütörtökön újságírói kérdésre Victor Ponta miniszterelnök.
2014. május 08., 15:262014. május 08., 15:26
Mint fogalmazott, amint elkészül a szövegtervezet, feltöltik azt a kormány honlapjára, és közvitára bocsátják. Elmondása szerint ugyanakkor a jogszabály az ország nemzetközi hitelezőivel – Nemzetközi Valutaalap (IMF), Európai Bizottság, Világbank – az év elején leszögezett kritériumokat fogja tartalmazni.
Amint arról beszámoltunk, a hitelfelezés lehetőségével csak azok az adósok élhetnek, akik az 1610 lejes átlagbérnél kevesebbet keresnek, s akiknek nincs három hónapnál nagyobb elmaradásuk a törlesztésben. Számukra a futamidő kétéves meghosszabbításából adódó kamatkülönbözetet adókedvezménnyel fedezné az állam.
A kormány számításai szerint az intézkedés 900 ezer embert érinthet: ha valamennyien átütemezik adósságukat, a felszabaduló pénz 4 milliárd lejjel növelhetné idén a fogyasztást Romániában.
Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke egyébként a tervezett intézkedés bejelentésekor úgy kommentálta azt a tényt, hogy csak 1600 lejesnél kisebb jövedelemmel rendelkezőket segíti meg a kormány, hogy ez egy lépés a differenciált adózás bevezetése irányába. A tervet egyébként mind a bankárok, mind a politikum irányából számtalan támadás érte.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
szóljon hozzá!