Hirdetés

Jó évet zárt az euró

A lej teljesített tavaly a legjobban az európai uniós devizák közül az euróval szemben – a román fizetőeszköz értéke esett vissza a legkevésbé a többi valutához képest, értékvesztése januártól 0,5 százalékos volt az egységes európai fizetőeszközhöz viszonyítva.

Bálint Eszter

2014. január 06., 13:442014. január 06., 13:44

Mint a Nobele Securities napokban nyilvánosságra hozott elemzéséből kiderül, a horvát kuna közel 0,9 százalékkal gyengült az euróhoz képest, a lengyel zloty 1,9 százalékot, míg a forint közel 2 százalékot veszített értékéből. Még inkább lejtmenetben volt azonban a brit font sterling és a svéd korona, ami 2,3, illetve 3,2 százalékkal ért kevesebbet az év végén, a cseh korona viszont valósággal megzuhant, értékvesztése 9 százalékos volt.

Mint az elemzésből kiderül, a lej pozitívan teljesített az év első tizenegy hónapjában, enyhén erősödött az euróhoz képest, a december azonban nem kedvezett a román devizának, egyetlen hónap alatt 0,9 százalékot veszített értékéből. A gazdasági szakemberek szerint ennek fő oka, hogy a politikai nézeteltérések kihatottak a gazdasági környezetre is, az instabilitás üzenetét adva át a beruházóknak. A nemzetközi kontextus is ráhatott ugyanakkor a lej alakulására, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok jegybankjának a szerepét ellátó Federal Reserve (Fed) mennyiségi enyhítési programjának most kezdődő visszavonását említhetjük itt meg.

Amennyiben Európa egészét vesszük górcső alá, akkor a török líra veszített a 2013-as esztendő során a legtöbbet az értékéből, zuhanása közel 25 százalékos volt. Ennek döntő oka a számos utcai konfliktushelyzet, illetve a decemberben kirobbant, a kormányt érintő korrupciós botrányok.

Az egységes európai fizetőeszköznek ugyanakkor nemcsak a térség devizáival szemben volt jó éve, hiszen az amerikai dollárhoz viszonyítva is 4,4 százalékos értékgyarapodást ért el, decemberben pedig két év maximumrekordját döntötte meg az árfolyam. Az elemzők szerint emögött az állhat, hogy a piac szerint a Fed túl kevéssé csökkentette kötvényvásárlási programját, ami miatt decemberben nem tudott erősödni az amerikai fizetőeszköz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés