
Tavaly a hulladék kevesebb, mint 10 százalékát sikerült Romániának újrahasznosítania
Fotó: Pinti Attila
Az európai uniós statisztikákban amúgy is sereghajtó Romániában nemhogy javult volna, hanem romlott a hulladék újrahasznosításának aránya – figyelmeztetett a környezetvédelmi őrség (GNM).
2025. június 20., 12:462025. június 20., 12:46
Az intézmény közösségi oldalán megjelent éves összegzés szerint míg 2023-ban országos szinten a hulladék 12,9 százalékát sikerült újrahasznosítani, tavaly ez az arány 8,1 százalékra csökkent. A környezetvédelmi őrség 3125 településen – a romániai községek és városok 99 százalékában – végzett ellenőrzései nyomán minden korábbinál nagyobb, 17 millió lej értékben szabott ki bírságot a szabálytalan hulladékkezelés miatt.
Amíg a hulladékot olcsóbb lesz tárolni, mint feldolgozni, addig szükség lesz valamilyen ösztönzőre az újrahasznosítás arányának növelése érdekében”
– idézték hatáság Facebook-bejegyzésében a Andrei Corlant, a GNM főfelügyelőjét.
A környezetvédelmi őrség jelentéséből egyebek mellett kiderül, hogy a települések 90 százalékában gondoskodnak a szelektíven gyűjtött hulladék elszállításáról, de csak 36 százalékuk biztosítja a hulladék szelektív gyűjtéséhez szükséges elkülönített tárhelyet és a települések több mint 80 százalékában a szolgáltatás díja nem függ a szemetelés mértékétől.
Az újrahasznosítás terén a Duna-deltát magába foglaló Tulcea megye áll a legjobban 34 százalékkal, de az ország megyéinek több mint felében 10 százalék alatt volt tavaly az anyagában hasznosított hulladék aránya.
Kovászna megyében ugyanis a hulladék 22,6 százalékának újrahasznosításáról gondoskodtak tavaly.
Drámai visszaesés következett be a GNM statisztikája szerint Kolozs megyében, ahol az előző évi 30,4 százalékról 4 százalékra csökkent a hulladékhasznosítás aránya,
Akárcsak egy évvel korábban, 2023-ban is Románia termelte a legkevesebb települési hulladékot az uniós tagországok közül – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közölt adataiból. Az Eurostat szerint 2023-ban az egy főre jutó települési hulladék mennyisége 511 kilogramm volt az EU-ban. Lakosságarányosan Ausztriában gyűjtötték össze a legtöbb szemetet (803 kg/fő) Romániában pedig a legkevesebbet (303 kg/fő). Az Európai Unió országaiban 2023-ban személyenként átlagosan 246 kilogramm háztartási hulladékot hasznosítottak újra. Ez a mennyiség a termelt települési hulladék 48 százalékát tette ki. Ezen a téren is Ausztria állt az élen az egy főre jutó 516 kilogrammal és Románia az utolsó helyen, az egy főre jutó 36 kilogramm újrahasznosított hulladékkal – derül ki az uniós statisztikákból.

Májusban több mint 498,3 millió, azaz naponta közel 17 millió italcsomagolást váltottak vissza a fogyasztók – számolt be Facebook-oldalán Mircea Fechet, a környezetvédelmi tárca vezetője.
A román állampolgárok egyre óvatosabban költekeznek és egyre tudatosabban kezelik pénzüket, csak a legfontosabb kiadásokra adnak ki pénzt – derült ki egy friss felmérésből.
Miközben a szakszervezetek tetszését nem nyerte el a közalkalmazotti bértörvény módosított tervezete sem, a jogszabályjavaslatot szerdán beterjeszthetik a parlament elé. Ugyanakkor egy keddi bírósági döntés miatt a jogszabály sorsa bizonytalanná vált.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) honlapján kedden közzétett adatokból.
Az idei program hétfő délelőtti indulása óta a roncsautóprogramra szánt állami támogatás közel 60 százalékát már fel is használták – közölte Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Igencsak népszerű a hétfőn reggel 10 órakor útjára indult roncsaitóprogram: már az első órákban sokan jelentkeztek az államilag támogatott járműcserére, egy kategóriában pedig percek alatt kimerült a keret.
A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.
Dugóban araszolás, horrorisztikus üzemanyagárak és reménytelen parkolóhely-vadászat – a romániai, erdélyi nagyvárosok közlekedési káosza sokakat kényszerít váltásra.
Az egészségügyben és a tanügyben dolgozók tetszését sem nyerte el az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezete. A szakszervezetek szombaton adtak hangot a készülő bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségeiknek.
Miután a hét folyamán több töltőállomásnál is áremeléseket láthattunk, szombaton a piacvezető Petrom – az OMV-vel egyetemben – is beállt a sorba, és a többi nagy lánctól eltérően nem csak a gázolaj, hanem a benzin árát is megemelte.
szóljon hozzá!