
A romániai piacon kíván terjeszkedni a nyíregyházi ML Global Systems Informatikai Kft. egy járműkövető rendszer értékesítésével – tájékoztatta a cég az MTI-t.
2014. május 28., 14:072014. május 28., 14:07
A társaság mintegy 24 millió forintos (79 ezer eurós) projekt keretében készítette elő az általa forgalmazott észt járműkövető rendszer romániai piacra lépését. A májusban befejeződött, 50 százalékban a magyar állam és az Európai Unió finanszírozásával megvalósult projekt részeként piackutatást, versenytárselemzést végeztek, és kidolgozták a marketing stratégiát.
A román piacot az ML Global Systems a közelsége, a kedvező piaci környezet és a már meglévő jó partneri kapcsolatok miatt választotta ki a terjeszkedésre – közölte az MTI kérdésére a cég, hozzátéve: a befektetéstől mintegy 3 év alatt várnak megtérülést, a célpiacuk elsősorban a nagyvállalati szféra.
A Kft. 2008-ban kezdte tevékenységét, a SeeMe GPS nevű műholdas flottamenedzsment rendszert 2010 óta forgalmazzák Magyarországon. Belföldön mintegy 6-7 ezer, Európában több mint 50 000 járműben használják a rendszert, amelyet egy észt vállalat fejlesztett – tájékoztatta a cég az MTI-t.
A cég 2012-ben mintegy 15 millió forintos adózott eredményt ért el, amely 40 százalékkal haladja meg az előző évit. Az ML Global Systems árbevétele 2012-ben mintegy 74 millió forintot tett ki, amely 56 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A tavalyi gazdasági adatokat később teszik közzé a cég.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!