Összefognak a háromszéki informatikai és távközlési cégek, és azt sem tartják kizártnak, hogy a Facebook, a Microsoft számára létesíthetnek adatközpontot Sepsiszentgyörgyön.
2013. szeptember 10., 15:552013. szeptember 10., 15:55
Ennek elősegítése érdekében a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarán belül IT&Telekom alosztály alakult. Bihari Béla az IT&Telekom alosztály elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta, ágazatuk az egyik legdinamikusabban fejlődik, rengeteg változással szembesülnek, erre közösen jobban tudnak készülni. Háromszéken mintegy 30-40 cég működik ezen a területen, ám mások a kompetenciáik, egyik például szoftverfejlesztéssel, a másik hardverértékesítéssel foglalkozik, viszont klaszterként jobban meg tudnak pályázni egy-egy munkát, hiszen egymást tudnák bevonni alvállalkozóként.
„Win-win típusú együttműködést képzelünk el, vagyis olyant, amelyikben mindegyik fél nyer\" – magyarázta az új alosztály elnöke. Mint érvelt, közösen jobban tudják a törvényhozó felé is érvényesíteni az igényeiket, érdekeiket, s együtt az erőforrásokat is hatékonyabban tudják csoportosítani. Például ha egy vállalkozónak egy projekthez 3-6 hónapra szüksége van egy ötfős programozó csapatra, ehhez a munkához több cég is tud majd csatlakozni, s így nem kell például Indiába kiadni a munkát.
Tervezik továbbá, hogy helyi szinten, önerőből megszervezik az informatika területén létfontosságú továbbképzéseket, amivel költségeket takaríthatnak meg. Konkrét problémák is felmerültek az első, alakuló ülésen, fogalmazta meg Bihari Béla, például, hogy készítenek egy tanulmányt, és megpróbálják elérni, hogy a Facebook, Microsoft a térségben hozza létre egyik adatközpontját, hiszen a legközelebbi ilyen centrum Budapesten van. A klaszterben részt vevők rámutattak, hogy Háromszék elhelyezkedése és a klímája miatt is megfelelő helyszín lenne. „Ismertté kell tenni a háromszéki cégeket, hogy kompetens fizetéseket tudnak adni a fiatal szakembereknek, különben Brassó elszívja előlük az erőforrásokat\" – kongatta meg ugyanakkor a vészharangot Bihari Béla.
A tegnapi sajtótájékoztatón Édler András, a kamara elnöke egyébként arról is beszámolt, hogy október folyamán ügyvezetőképző tanfolyamot szervez, a húsz órában az alapvető ismeretekre tanítják meg a cégek ügyvezetőit, hogy sikeresen tudjanak vezetni egy vállalkozást, hogy „ne üssék meg a bokájukat, ne vigyék csődbe a céget\".
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!