Hirdetés

Ismét sztrájkolnak az Oltchim-alkalmazottak

Az Oltchim vegyipari vállalat több száz alkalmazottja tüntetett kedden a gyár épülete előtt, a munkások szeptemberi és októberi elmaradt béreiket követelték a vezetőségtől. Corneliu Cernev szakszervezeti vezető rámutatott, a gazdasági minisztériumnak 40 millió eurót kellene folyósítania, így az elmaradt fizetések törlesztése mellett a gyártást is újraindíthatnák.

Kőrössy Andrea

2012. november 13., 14:502012. november 13., 14:50

Mint a szakszervezeti vezető mondta, a 400 tüntető közül öten éhségsztrájkba kezdtek, a tiltakozók pedig követelték, hogy Victor Ponta miniszterelnök személyesen tárgyaljon velük, és indokolja meg, hogy a kormány miért nem tartotta be ígéreteit. A Râmnicu Vâlcea-i üzem vezetősége a tüntetés miatt kedden megbeszélést tartott a szakszervezeti képviselőkkel, amelynek során eldöntötték, hogy az elmaradt bérek egy részét november 15-ig, a maradék összeget pedig legkésőbb 27-ig utalják. A munkások ezt követően felfüggesztették az akciót. Remus Vulpescu, a gazdasági minisztérium tanácsadója ugyanakkor úgy nyilatkozott, az alkalmazottak hamis ígéreteket kaptak, az elmaradt bérek említett határidőn belüli kifizetésére ugyanis nincs valós esély.

Vasile Blaga, a demokrata-liberális párt (PDL) elnöke ugyanakkor tegnapi sajtótájékoztatóján felszólította Victor Ponta kormányfőt, hogy sürgősen menessze Daniel Chiţoiu gazdasági minisztert, és személyesen tárgyaljon a vegyipari üzem alkalmazottaival. „A Ponta-kormány a privatizálás előtt bezáratta a gyárat, csökkentve így az értékét. A kormányfő a meghiúsult privatizációs botrány után ígéretet tett, hogy az újranyitott üzem 25-30 százalékos kapacitással fog működni, ehhez képest ez az arány jelenleg legfeljebb 15 százalék, és 3500 alkalmazott fizetése késik. Ráadásul a gazdasági miniszter sem vállalja a kialakult helyzet miatt a felelősséget, ezért azonnal le kellene mondania” – vélekedett Blaga. Hozzátette, ha a december 9-én esedékes választások után ismét a Szociálliberális Unió (USL) kerül hatalomra, a Hidroelectrica energiavállalat, a vasúttársaság (CFR) teherszállító részlegének, valamint a Tarom légitársaság alkalmazottaira is hasonló sors vár.

Remus Borza, a Hidroelectrica jogi igazgatója eközben egy konferencián úgy nyilatkozott, hogy az Oltchim legkésőbb januárban fizetésképtelenné válik. „A vegyipari vállalatot klinikai halottként tartja még életben a kormány, választási megfontolásból. Sürgősen meg kellene kezdeni a fizetésképtelenség megállapítását megelőző eljárást, a gyár privatizációja ugyanis szinte teljesen kizárt” – mutatott rá a jogi szakember.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés