
Törvényileg szabályozná Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója, hogy Románia 2019. január elsejétől bevezeti az eurót.
2014. augusztus 19., 16:302014. augusztus 19., 16:30
A jegybankelnök szerint a parlamentnek a novemberi államelnöki választások után kellene elfogadnia az erre vonatkozó jogszabályt, amelyre azért van szükség, hogy az euró bevezetéséhez szükséges reformokat ne befolyásolja a kormány összetételének módosulása.
Isărescu azt is kifejtette: egyértelműen támogatja az egységes pénznemhez való csatlakozást, szerinte pedig nem az a kérdés, hogy ez megvalósul-e valaha, hanem hogy mikor történik meg. „Románia már eleget tesz a maastrichti szerződésbe foglalt – az eurózónához való csatlakozáshoz szükséges – mindegyik kritériumnak, a 2019-es határidőről azonban egyelőre csak szóbeli megállapodás született a kormány és az államelnöki hivatal között” – magyarázta a kormányzó egy gazdasági konferencián.
Isărescu szerint a leghatékonyabb az lenne, ha kidolgoznának egy stratégiát, amelyet mindegyik politikai párt elfogad, így bárki is kerülne hatalomra, tartania kellene magát a megállapodáshoz, hiszen 2016-ban parlamenti választások lesznek, és nem tudni, hogy azt követően érvényben marad-e a szóbeli egyezség.
A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró bevezetéséhez számos gazdasági intézkedést kell még meghozni, a stratégiai megállapodás pedig ennek sikerességéhez is hozzájárulhat. „Lehet, hogy egyeseknek túl merésznek tűnik a 2019-es határidő, éppen ezért nincs vesztegetnivaló időnk, minél előbb konkrét célokat és intézkedéseket kell kidolgoznunk, a csatlakozáshoz ugyanis még hosszú út vezet” – vélekedett Isărescu.
Mint ismeretes, a kormány május elején juttatta el az Európai Bizottsághoz (EB) a 2014–2017-es periódusra vonatkozó konvergenciaprogramját, amely szerint „megvalósítható és szükségszerű cél”, hogy Románia 2019. január elsején csatlakozzon az eurózónához.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
szóljon hozzá!