
Fotó: Thomas Campean
Aláírta a székelyudvarhelyi innovatív gazdaságfejlesztési központ felépítéséről szóló szerződést a projektet kezdeményező Hargita megyei közgyűlés és a kivitelező Viaduct Kft. képviselője – a Hargita Business Center névre keresztelt vállalkozói inkubátorház kialakításával kapcsolatos főbb tudnivalókat Barti Tihamér megyei önkormányzati alelnök, illetve Biedermann András, az építkezési cég ügyvezető igazgatója ismertette kedden a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban.
2015. január 06., 15:212015. január 06., 15:21
Mint a szerződéskötést megelőzően elhangzott, az épület kialakítása a szennyező és használaton kívüli ipartelepek rehabilitációját és új tevékenységekre való előkészítését célzó Regionális Operatív Program során leadott pályázat második fázisa – az első szakaszban 2013 decemberében lebontották a tervezett helyszínen, a II. Rákóczi Ferenc utca 84. szám alatt lévő egykori Növényvédelmi Központ épületeit, továbbá megtisztították a talajt a mérgező vegyszerektől – ez a szakasz 2,4 millió lejbe került.
Az inkubátorház felépítésének becsült költsége – közel 7,1 millió lej – a legutóbbi, sikeres licit során csökkent: a Viaduct Kft.-vel kötött szerződés szerint a munkálatok összértéke 4 millió 73 ezer lej, ennek körülbelül felét uniós alapokból, a fennmaradó részt saját költségvetéséből különíti el a megyei tanács.
A munkálatokra tavaly több ízben is indítottak közbeszerzési eljárást: mint Barti Tihamér elmondta, az elbírálási folyamatot a törvények változásai, a bürokrácia és a benyújtott pályázatok nem megfelelő volta is lassította. A nyertes cég, a székelyudvarhelyi Viaduct Kft. a szerződés aláírásával vállalta, hogy tíz hónapon belül felépíti a gazdaságfejlesztési központot, amely egyebek közt negyvennyolc irodahelyiséget, tárgyaló- és előadótermeket, könyvelőséget és titkárságot is magában foglal majd.
Hamarosan az épület berendezésére is pályázatot hirdetnek – az irodai és más szükséges felszerelések beszerzésére mintegy 600 ezer lejt fordítanának. A tervek szerint az innovációs felületnek ez év végére működőképesnek kell lennie, az első évben a cél annak ötvenszázalékos lefedettsége.
Azt egyelőre nem tudni, ki működteti majd a központot, ám a sajtótájékoztatón kiderült, a megyei önkormányzat ezt nem tekinti kizárólagos feladatának. Mint Barti kifejtette, a legjobb, ha helyi szakemberek segítségével sikerül megteremteni a működéshez szükséges feltételeket. Hozzátette, a vállalkozói életet tekintve Székelyudvarhely a környéken kimagaslóan teljesít, így alkalmas arra, hogy egy ilyen létesítményt befogadjon, amely hozzájárulhat a helyi gazdasági élet továbbfejlődéséhez.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!