Indiai érdeklődő a Tractorul iránt

Az uniós piacra szeretne betörni a Mahindra&Mahindra Az indiai Mahindra&Mahindra Ltd. is érdeklődik a brassói Tractorul traktorgyár aktívái iránt – jelentette ki az ázsiai országban megjelenő The Economic Times című lapnak a cég mezőgazdasági részlegének elnöke.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. július 20., 00:002007. július 20., 00:00

„A cég aktíváit, magát a gyárat, az öntődét és a telket pályázati úton értékesítették, és egy helyi cég vásárolta meg. Ez most részletekben értékesíti a Tractorult, és bennünket is megkeresett, hogy érdeklődünk-e az üzlet iránt. Ennek nyomán elemezni fogjuk a helyzetet” – jelentette ki Andzsu Csudri.
Az indiai cég már korábban is érdeklődött a traktorgyár átvétele iránt, amikor a vállalatot az állammal szemben felhalmozott 180 millió dolláros adóssága miatt privatizálni akarták, ám a tranzakció kútba esett, amikor az Európai Unió tiltakozott az ellen, hogy a megállapodás részeként töröljék a traktorgyár adósságait, mivel ez sértette volna a szabad versenyre vonatkozó uniós jogszabályokat.
A Mahindra azért szeretne tulajdont szerezni a traktorgyárban, mert ezáltal betörhetne az európai uniós piacra. A cég egyébként nemrég kötött együttműködési szerződést a török Uzel céggel, valamint az iráni Tractor Manufacturing Companyval.
A Tractorul még július elején kelt el, ekkor nevezték meg az értékesítésére kiírt pályázat győzteseként a bukaresti Flavius Investiţii nevű befektetési társaságot. A cég 91,6 millió lejért jutott hozzá az üzemhez. A Tractorul három részből áll, a Flavius a 43 millió euróra becsült traktorgyártó részleg mellett a kapcsolódó energetikai berendezéseket, a 14 millió euróra becsült öntödét és a 20 milliós értékű független aktívákat is megszerezte. A Tractorul értékesítésével megbízott Transilvania Investment közlése szerint a tranzakciót augusztus 15-éig fejezik be, az alkalmazottak pedig szeptember 13-áig megkapják elmaradt fizetéseiket.
A céget még áprilisban zárták be, ekkor az összesen 1900 alkalmazottból 1800-at elbocsátottak. Részvényesei az Állami Vagyonértékesítő Hatóság  80,18 és a SIF Transilvania 17,15 százalékos arányban, a papírok 2,67 százaléka pedig kisrészvényesek tulajdonában van.
A cégbírósági adatok szerint a Flavius Investiţiit idén januárban jegyezték be, a bejegyzési dokumentumok szerint egy ciprusi céggel áll kapcsolatban. 
A Mahindra világszinten negyedik helyen áll az évente legyártott traktorok számát tekintve. A cég a Renault partnereként részt vesz a Dacia Logan indiai gyártásában is.


A Rulmentult is eladják
A Tractorul magánosítása után egy másik jelentős brassói üzemen, a Rulmentul gördülőcsapágygyáron is túl kíván adni az Állami Vagyonértékesítő Hatóság. A szakértők ugyanakkor nem optimisták az adásvételi összeget illetően, ugyanis a Tractorul esetében a telek, amelyen az üzem fekszik, többet ér, mint a privatizációs eljárás során a gyárért kapott öszszeg, és a várakozások szerint ez nem lesz másképp a Rulmentul esetében sem. Ingatlanszakértők szerint a területért négyzetméterenként 71 és 100 euró közötti összeget kaphatnak, így a telekértékesítésért legfeljebb 45 millió dollár folyhat be, ez pedig nem elegendő arra, hogy fedezze a cég által az államkasszával szemben felhalmozott adósságokat. Az adósság mintegy 80 millió eurót tesz ki, miközben az államnak még mintegy 25 millió eurót kell végkielégítésként kifizetnie.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom

Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom
2025. szeptember 06., szombat

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén

Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

2025. szeptember 04., csütörtök

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen

Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

2025. szeptember 04., csütörtök

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj

Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj
2025. szeptember 03., szerda

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban

Az EU-ban 0,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban
2025. szeptember 02., kedd

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva

Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamos energia árát – jelentette be kedden az energiaügyi miniszter. A hatósági árplafon kivezetése és az áfa megemelése miatt sok esetben megkétszereződött az energia fogyasztói ára.

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva
2025. szeptember 02., kedd

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium

Anyajuhok és üszők vásárlására dolgozott ki pénzügyi támogatási csomagot a bukaresti Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR). A tervezetről Adrian Pintea államtitkár számolt be az AGRO TV műsorában.

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium
2025. szeptember 02., kedd

Gépjárműadó: eltérően alakulnak a 2026-tól fizetendő összegek

Jelentős változásokon megy keresztül a gépjárműadó 2026. január 1-től Romániában. A gépkocsikra kivetett adót új alapokra helyezik: figyelembe veszi a környezetvédelmi besorolást, valamint új számítási mutatókat is tartalmaz.

Gépjárműadó: eltérően alakulnak a 2026-tól fizetendő összegek