
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemét.
2015. január 20., 19:462015. január 20., 19:46
A kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentés frissítése szerint 2015-ben 3,5 százalékos, 2016-ban 3,7 százalékos gazdasági növekedés lehet, mindkét esetben 0,3 százalékponttal alacsonyabb a 2014. októberi jelentésben jósoltnál.
Az IMF szerint négy fontos tényező volt hatással a világgazdaságra októberi jelentésének kiadása óta, amelyek miatt módosította előrejelzését. Jelentős változás, hogy 2014 szeptemberétől számítva nagyjából 55 százalékkal csökkentek a dollárban jegyzett nemzetközi olajárak elsősorban a túlkínálat miatt.A Nemzetközi Valutaalap kiemelte, hogy továbbra is nagyok a növekedési különbségek az egyes országok között.
A frissített számítások szerint az IMF 2015-ben 3,6 százalékos, 2016-ban 3,3 százalékos GDP-növekedést vár az Egyesült Államokban, ez 0,5 százalékponttal, illetve 0,3 százalékponttal magasabb a korábbi előrejelzés számainál.
A belső fogyasztás erős maradhat, a laza monetáris politika pedig tovább segíti a gazdaság élénkülését. Az euróövezetben az amerikainál lassabb növekedés várható, idén 1,2 százalékos, jövőre 1,4 százalékos. Japánban a 2014-es 0,1 százalékos növekedés után 2015-ben 0,6 százalékos, 2016-ban 0,8 százalékos növekedés lesz.
Az IMF októberben még 0,2 százalékponttal és 0,1 százalékponttal jobb idei és jövő évi adatot várt. A fejlődő gazdaságú országokban összesítve 4,3 százalékos növekedés lehet ebben az évben és 4,7 százalékos a következőben, a növekedés üteme 0,6 százalékponttal, illetve 0,5 százalékponttal marad el az októberi prognózisban szereplőnél.
Oroszországban súlyos a helyzet, idén 3 százalékos, jövőre 1 százalékos gazdasági visszaesés várható. Kína teljesítménye is elmarad az elmúlt évek átlagától, 2015-ben 6,8 százalékos, 2016-ban 6,3 százalékos növekedés lehet.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!