
A Román Vasúttársaság áruszállító részlegének (CFR Marfă) a privatizációjára kiírt versenytárgyalásból győzteséként kikerült Grup Feroviar Român (GFR) társaságnak adnák el a horvát állami vasutak (HZ) teherfuvarozási részlegét – jelentette be Sinisa Hajdas Doncic közlekedési miniszter.
2013. július 23., 16:242013. július 23., 16:24
2013. július 23., 16:312013. július 23., 16:31
A HZ Cargo privatizációjára a cseh AWT, az osztrák Rail Cargo Austria, valamint a GFR tett ajánlatot. A 24sata napilap internetes tudósítása szerint ezek közül csupán a román vasúti csoport felelt meg a feltételeknek. A kormány a többi között mintegy 600 millió kunás (mintegy 353 millió lejes) hitelhez kapcsolódó kezesség átvállalását kérte, továbbá 210-230 millió kuna értékű összeg azonnali befizetését a költségvetésbe. Ezenkívül a vevő kötelezettsége 150 millió kuna beruházási célú forrás biztosítása is, valamint 70 millió kunát kérnek tőle folyó kiadásokra, illetve bérkifizetésekre. A vevő összesen mintegy 1,1 milliárd kunát fizet majd a HZ Cargo 75 százalékos részesedéséért. Az ügyben a zágrábi kormány csütörtöki ülésén dönt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!