
2009. augusztus 11., 17:512009. augusztus 11., 17:51
Gheorghe Pogea pénzügyminiszter kedden bejelentette: a költségvetési kiadások csökkentése jegyében az év végéig felfüggesztik a túlórák és prémiumok kifizetését is a közszférában. A szaktárcavezető szerint ezzel a nemzeti össztermék 0,3 százaléka takarítható meg. Elbocsátások is várhatók a közszférában, noha számokról egyelőre nincs szó. A kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások során vállalta a kiadáscsökkentő intézkedéseket. A pénzügyminiszter szerint az egyes állami intézmények maguk dönthetik el, hogy szeptember és november között alkalmazottaikat rendre tíz napos fizetetlen szabadságra küldik, vagy nyolcról hat órára csökkentik a dolgozók napi munkaidejét. „A közszféra egyes ágazataiban úgy kell alkalmazni e lépéseket, vagy ezek kombinációját, hogy a közszolgáltatások és közintézménye működése zavartalan legyen” – tette hozzá Gheorghe Pogea.
A tárcavezető azt is elmondta: noha az IMF-fel kötött megállapodás szövege nem említ konkrét számokat a jelenleg mintegy 1,4 millió alkalmazottat foglalkoztató közszférát érintő elbocsátások kapcsán, a GDP 0,6 százalékával egyenértékű kiadáscsökkentés csak úgy teljesíthető, ha nagy számú közalkalmazottat bocsátanak el. „A jövő év közepéig, júniusig jelentős elbocsátások várhatók. Nem egy-kétezer személyről van szó” – fogalmazott Pogea.
Szociáldemokrata kormányzati források korábban arról tájékoztattak, hogy az IMF és a kormány közötti tárgyalásokon az is felmerült, hogy 2010 közepéig 100-150 ezer közalkalmazottat bocsássanak el a bérköltségek csökkentése érdekében. Ugyanazok a szociáldemokrata források hétfőn közölték: sikerült elérni, hogy a megállapodás szövegében ne szerepeljen a 150 közalkalmazott elbocsátása, valamint azt is, hogy a kényszerszabadság időtartama az eredetileg tervezett három hét helyett tíz napra csökkenjen.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.