Hirdetés

Hivatalos: 14 százalékkal emelkednek a nyugdíjak szeptembertől a beígért 40 százalék helyett

Florin Cîţu pénzügyminiszter •  Fotó: Gov.ro

Florin Cîţu pénzügyminiszter

Fotó: Gov.ro

„A románok által eddig látott legnagyobb összeggel nőnek a nyugdíjak 2020-ban” – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Florin Cîţu pénzügyminiszter. Bár a tárcavezető nem volt hajlandó elárulni az indexálás mértékét, kiderült: az időskori juttatás 14 százalékkal emelkedik a törvény által megszabott 40 százalék helyett.

Krónika

2020. augusztus 13., 23:132020. augusztus 13., 23:13

2020. augusztus 14., 10:452020. augusztus 14., 10:45

Sajtótájékoztatóján a pénzügyi tárca vezetője közölte: a kormány az első pillanattól kezdve megmondta, hogy növelni fogja a nyugdíjakat 2020-ban. „Ma is kijelentem: igen, Romániában nőni fognak a nyugdíjak 2020-ban. A nyugdíjpont értéke az eddigi legnagyobb összeggel fog nőni” – állapította meg Florin Cîţu. Szerinte a jelenleg ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) soha nem emelte ekkora összeggel a nyugdíjakat, annak ellenére, hogy kormányzásuk idején a nemzetközi gazdasági helyzetnek köszönhetően egymást követték a gazdasági fellendülés időszakai.

Cîţu nyomatékosította, hogy az egész világban tapasztalható nehéz gazdasági helyzet ellenére a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta kormány nem csak a nyugdíjakat, hanem a gyermeknevelési pótlékot is növeli.

Hirdetés

„Kihívom Ciolacu urat (Marcel Ciolacu, a PSD ügyvivő elnöke – szerk. megj.), hogy nevezzen meg egy másik európai országot, amely hasonló erőfeszítésekre képes gazdasági válság idején: növeli a nyugdíjakat és a gyermekpénzt is” – fűzte hozzá a pénzügyminiszter. Florin Cîţu azonban nem volt hajlandó elárulni a sajtótájékoztatón, hogy a kormány hány százalékkal növeli a nyugdíjpont értékét.

Késő este aztán kiszivárgott a bukaresti kormánynak a költségvetés-kiigazításról szóló tervezete, amelyből kiderül, hogy a Ludovic Orban vezette kabinet 14 százalékkal emeli a nyugdíjakat szeptember elsejétől a parlament által elfogadott törvényben rögzített 40 százalék helyett. A dokumentum értelmében a nyugdíjpont értéke 1 265 lejről 1 442 lejre emelkedik a jövő hónaptól. Szintén szeptembertől a garantált minimálnyugdíj ugyancsak 14 százalékkal emelkedik, 704 lejről 800 lejre.

Klaus Iohannis államfő tavaly júliusban hirdette ki az azóta megbukott szociálliberális kormány által elfogadott, alkotmánybírósági döntés után újratárgyalt nyugdíjtörvényt. A jogszabály a nyugdíjpont értékének fokozatos emelését irányozta elő: 2019. szeptember elsejétől 1265 lejre, 2020. szeptember elsejétől 1775 lejre, 2021. szeptember elsejétől pedig 1875 lejre. A tavaly novemberben hatalomra került liberális kormány illetékesei azonban többször egyértelművé tették, hogy nincs anyagi fedezet a 40 százalékos emelésre, ami szerintük „katasztrofális következményekkel járna” a költségvetésre.

korábban írtuk

Évismétlők: a tanárok szeptemberi fizetésemelését is lefújná a kormány
Évismétlők: a tanárok szeptemberi fizetésemelését is lefújná a kormány

Egy évvel elhalasztaná a kormány a pedagógusok szeptember elsején esedékes fizetésemelését – derül ki a pénzügyminisztérium által csütörtökön ismertetett költségvetés-kiegészítési tervezetből.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó

Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Hirdetés
Hirdetés