Hirdetés

Évismétlők: a tanárok szeptemberi fizetésemelését is lefújná a kormány

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Egy évvel elhalasztaná a kormány a pedagógusok szeptember elsején esedékes fizetésemelését – derül ki a pénzügyminisztérium által csütörtökön ismertetett költségvetés-kiegészítési tervezetből.

Páva Adorján

2020. augusztus 14., 09:502020. augusztus 14., 09:50

2020. augusztus 14., 10:442020. augusztus 14., 10:44

Az Edupedu.ro oktatási portál tájékoztatása szerint az erre vonatkozó kormányrendelet-tervezetet csütörtökön éjjel közvitára bocsátották, és várhatóan a pénteki kormányülésen el is fogadják.

A fizetésemelést csupán 17 nappal azelőtt vonják vissza, hogy életbe lépett volna.

Hirdetés

A bérnövelést a 2017/153-as törvény írja elő, az idei szeptemberi a fokozatos emelés harmadik, utolsó szakasza lett volna. A mostani büdzsémódosítással 523 millió lejt vonnak el a személyi költségekre tervezett összegből.

A korábbi bérmodellezések szerint a 2018 decemberében még 3000 lejes alapfizetéssel rendelkező pedagógus 2019 januárjától már 3500, 2020 januárjától pedig 4000 lejt kapott, most szeptemberben pedig 5000 lejre kellett volna nőnie fizetésének.

Idén szeptember elsejétől a 2022-re előirányzott szintre kellett volna emelni a pedagógusok fizetését a korábbi sürgősségi kormányrendeletbe foglalt előírásnak megfelelően.

Az Edupedu tájékoztatása szerint a pénzügyminisztérium azzal indokolja a fizetésemelés elhalasztását, hogy a pluszkiadás 11 milliárd lejes többletterhet róna a költségvetésre, ami a bruttó hazai termék több mint egy százalékát jelenti. Ugyanakkor a mostani módosítás során elvont-átcsoportosított csupán 523 millió lej az oktatási szakportál szerint azt igazolja, hogy – a kormány korábbi állításaival ellentétben –

a pedagógusok szeptemberi béremelésére szánt összeg bele sem volt tervezve az idei költségvetésbe, 10,5 milliárd lej „hiányzik”.

Erre az Edupedu már 2019 decemberében rávilágított, ám a pénzügyminiszter egy napra rá kijelentette, hogy az idei januári és szeptemberi emelések költségét is belefoglalták a büdzsébe. Monica Anisie oktatási miniszter februári parlamenti meghallgatásán ugyanezt állította.

Klaus Iohannis államfő szerdai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre, miszerint tárgyalt-e a tanárok fizetésemeléséről a kormány tagjaival, azt válaszolta: szó volt róla, „továbbra is dolgoznak ezeken a dolgokon, és amikor véglegesítik az adatokat, nyilvánosságra hozzák őket”.

korábban írtuk

Hivatalos: 14 százalékkal emelkednek a nyugdíjak szeptembertől a beígért 40 százalék helyett
Hivatalos: 14 százalékkal emelkednek a nyugdíjak szeptembertől a beígért 40 százalék helyett

„A románok által eddig látott legnagyobb összeggel nőnek a nyugdíjak 2020-ban” – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Florin Cîţu pénzügyminiszter. Bár a tárcavezető nem volt hajlandó elárulni az indexálás mértékét, kiderült: az időskori juttatás 14 százalékkal emelkedik a törvény

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó

Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Hirdetés
Hirdetés