Hirdetés

Hitelből folytatják a Szatmár megyei kőolajkutatást

Tízmillió eurós hitel felvételére kényszerül az ukrajnai zavargások miatt a Szatmár megyei Majtény határában próbafúrásokat végző Serinus Energy nevű, lengyel tőkéjű olajkitermelő vállalat.

Babos Krisztina

2015. február 24., 19:292015. február 24., 19:29

A cég honlapján közzétett tájékoztatás szerint az olajár utóbbi hónapokban bekövetkezett esése is jelentős hatással volt a vállalat pénzügyeire, így eredeti számításaikkal ellentétben nem tudják saját tőkéjükből fedezni a kutatással kapcsolatos költségeket. A hitelt, mint megtudtuk, az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Banktól (EBRD) veszik fel.

Amint arról korábban írtunk, a Serinus Energy romániai leányvállalata, a Winstar Satu Mare Kft. Szatmár megyében egy körülbelül 3 ezer négyzetkilométeres területet vett koncesszióba, amelyen tavaly végzett kutatásokat szénhidrogén-tartalékok után. A Tasnádszántó környékén vélt lelőhelyeket ultrahangos vizsgálatokkal igyekszenek feltérképezni, míg a nem messze lévő Majtény határában emellett kutató-, illetve próbafúrásokat is végeztek már.

A cég tájékoztatása szerint jelenleg a vett minták kielemzésénél tartanak, azonban az előzetes adatok birtokában úgy ítélik meg, hogy érdemes befektetni az alapos vizsgálatokba, ezért vettek fel hitelt a munkálatok fedezésére.

Majtényban a vállalat egyébként főképp a miocén és a pliocén során lerakódott szénhidrogén-tartalékok után kutat. Az első, novemberben végzett próbafúrás során az 500 és 600 méteres mélység közötti sávban három potenciális lelőhelyet is azonosítottak.

Ezek esetében, mint kifejtik, a lerakódott homok és föveny minősége alkalmassá teszi a réteget szénhidrogén-tartalékok összegyűjtésére, azonban hozzáteszik: a minta alaposabb vizsgálatára van szükség ahhoz, hogy megállapítsák a fosszilis energiahordozók jelenlétét vagy hiányát, illetve azt, hogy gazdaságos lehet vagy sem a kitermelésük. December végén elvégezték a második próbafúrást is, amelynek előzetes eredményei szintén bizakodásra adnak okot.

A minták részletes kielemzésének eredményei március közepére várhatók. A nagyvállalat megjelenését egyébként nem mindenki fogadta örömmel, néhány civil aktivista a sajtón keresztül próbálta korábban jelezni a helybéliek felé, hogy a kitermelés veszélyeket rejthet magában, például az ivóvíz és a talajvíz elszennyeződéséhez vezethet.

A megyei önkormányzat, illetve a hatóságok tájékoztatása szerint a cég számára eddig kiadott engedélyek mindössze kutatómunkára vonatkoztak, kitermelésre egyelőre nem kért a vállalat jóváhagyást, így egyelőre nincs mitől tartaniuk a térségben élőknek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés