
Legfeljebb hétszeres lehet a bérkülönbség a közszférában a közalkalmazottak bérezési rendszerének reformja után, amely egyúttal a köztisztviselői törvény módosítását is maga után vonja, nagyobb szabadságot biztosítva a közintézmények vezetői számára – nyilatkozta Victor Ponta miniszterelnök.
2013. július 10., 18:592013. július 10., 18:59
A kormányfő az RTV hírtelevízió egyik műsorában ismételten hangsúlyozta: jelenleg óriási különbségek vannak a közalkalmazotti fizetések között, így a jövőben a legmagasabb bér a legalacsonyabbnak legfeljebb hétszerese lehet. Ponta szerint többen túlságosan alacsonynak találták a hétszeres bérkülönbséget, a miniszterelnök ennek ellenére ragaszkodik javaslatához. A kormányfő számításai szerint ugyanakkor a módosítások nyomán a legkisebb fizetés meghaladhatja majd a bruttó 800 lejes minimálbért, elérve az 1000 lejt.
A kormányfő ragaszkodik az áfacsökkentéshez
Mindenképpen csökkenteni akarja még a nyár folyamán a kenyér általános forgalmi adóját (áfa/TVA) Victor Ponta miniszterelnök. A kormányfő kedden úgy nyilatkozott: a kormánynak sürgősen meg kell találnia azokat a pénzügyi forrásokat, amelyekkel lehetővé válik a 9 százalékos adómérséklés. „Az áfacsökkentést a kenyér teljes előállítási láncán alkalmazni kell, másként nincs értelme az intézkedésnek. Július végén kiderül, hogy pontosan milyen eredményekkel zártuk az első félévet, így többet fogunk tudni a költségvetésről. Az előzetes adatok alapján, a kiadások tekintve bizakodó vagyok, de még meg kell vizsgálnunk az állakassza eddigi bevételeit” – magyarázta Ponta az RTV hírtelevízió egyik műsorában. A miniszterelnök abban bízik, hogy még őszig sikerül csökkenteni a kenyér áfáját, illetve a kisvállalkozásokra kivetett illetéket.
„A kormány ennél merevebben nem szeretné meghatározni a közalkalmazotti béreket, ezt az intézményvezetőkre bízzuk. Rugalmasabbá tesszük a rendszert, az igazgatóknak így például arra is lehetőségük lesz, hogy csökkentsék a magasabb béreket, és többet fizessenek a kiskeresetűeknek, aszerint, hogy melyik alkalmazott hogyan végzi a munkáját. Az intézményvezetők el is bocsáthatják azokat, akikre nincs szükség, így ugyanazt a költségvetést kevesebb személy között kell majd elosztaniuk” – magyarázta Ponta. Hozzátette: országos szinten teljesítménymérő kritériumokat dolgoznak majd ki, így egyszerűbb lesz a bérek elosztása.
Amint arról beszámoltunk, a kabinet jövő évtől teljesítményalapú bérezés bevezetését tervezi a közszférában. Az elképzelés szerint a közalkalmazottak fix havi bérük mellett egyéni szakmai teljesítményük alapján kapnának pluszjuttatást. A kormány emellett külön bértáblázatot dolgoznak ki az egyes ágazatokban dolgozók számára – így például az egészségügyben, a tanügyi szektorban, valamint a védelmi, igazságügyi és rendfenntartói ágazatban.
Az ügyben több szakszervezeti vezető is megszólalt, akik alapvetően hatékonynak tartják az elképzelést, de attól tartanak, hogy nem sikerül objektív kritériumrendszert kidolgozni, ez pedig visszaélésekhez vezet. Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) vezetője ennél borúlátóbb volt: véleménye szerint Románia nagyon ért a törvényalkotáshoz, de ezek betartásában már nem jeleskedik.
Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.
Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
szóljon hozzá!