
November elsejétől beindulhat az Országos Adócsalás-ellenes Igazgatóság (DAF) – ígéri Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter, igaz szeptember 10-én még arról beszélt, hogy egy hónapon belül beüzemelhetik az új struktúrát.
2013. október 03., 15:472013. október 03., 15:47
Egy szerda esti tévéműsorban a szaktárcavezető elmondta, az adóhatóságok, illetve az adócsalást ellenőrző struktúrák átszervezésével kezdték a folyamatot. mint ecsetelte, a jelentkezések a különböző állások betöltésére már lezárultak, a közeljövőben 2 ezer személyt kell alkalmazniuk országos viszonylatban. „Az érdekünk az, hogy november elsejétől egy olyan struktúra álljon a rendelkezésünkre, amely valóban kész leküzdeni az adócsalást” – szögezte le Daniel Chiţoiu.
Mint arról beszámoltunk, a kormány az általa tervezett közigazgatási átszervezés részeként a jelenleg létező nyolc fejlesztési régiót alapul véve alakította át az adóhatóságot. Nyolc regionális adóhatóságot hozott létre, amelyek székhelye a jelenlegi fejlesztési régiók székhelyére került, és létrehozta az Országos Adócsalás-ellenes Igazgatóságot, amely szintén regionális alapon szerveződik, székhelyei azonban nem az adott régiók székhelyén, hanem egy-egy jelentősebb városában kaptak helyet, ahol fokozottan fennáll az adócsalás veszélye, illetve közel fekszenek az országhatárokhoz. A központok Nagyvárad, Déva, Nagyszeben, Suceava, Konstanca, Alexandria, Târgu-Jiu és Bukarest lesznek. Az új csalásellenes igazgatóságba – amelynek létrehozásáról az adóhivatal átalakításával még júniusban döntött a kormány – egyébként a pénzügyőrséget és a vámhatóságot is beolvasztották. Az igazgatóság bűnvádi eljárásokat is folytathat a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) felügyelete alatt.
\"Húsz éve mindenki csak beszél az adócsalásról. Ezzel a mai radikális, fontos döntéssel a tettek mezejére lépünk ebben a harcban\" – mondta a még júniusban Victor Ponta miniszterelnök. Kifejtette, hogy a DAF-nak nemcsak az lesz a feladata, hogy gyors eljárásokkal kemény büntetéseket szabjon ki adócsalókra, hanem az is, hogy behajtsa a költségvetésnek általuk okozott kárt. A kormányfő egyébként korábban arról beszélt, hogy az összevont csalásellenes igazgatóság egyfajta korrupcióellenes ügyészségként fog működni fiskális téren. A kormány korábbi közlése szerint egyébként a hatóságok összevonása előfeltétele volt az adóhivatal átszervezésének, amelyre a Világbankkal kötött hitel-megállapodásában Románia kötelezettséget vállalt. Az eddigi 221 adó- és pénzügyi hivatal helyett az összevont hatóság 47 kirendeltséggel működik, amelyet nyolc regionális igazgatóságba szerveznek.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!