A korábban jelzett 8,5 milliárd euróhoz képest kevesebb, valamivel több mint ötmilliárd eurós értékben valósulhatnak meg a kínai és a román fél képviselői által a héten aláírt gazdasági megállapodások – derült ki csütörtökön, miután Li Ko-csiang kínai miniszterelnök elutazott Romániából.
2013. november 28., 18:282013. november 28., 18:28
A távol-keleti ország miniszterelnökét román kollégája, Victor Ponta kísérte ki a repülőtérre, majd elmondta: a román kormány, illetve üzleti szféra, valamint a kínai cégek közötti üzleti megállapodások összértéke elméletben ugyan valóban eléri a nyolcmilliárd eurót, de magvalósításukhoz számos további lépést kell megtenni, ezért az óvatos, visszafogott becslések szerint konkrétan valamivel több mint ötmilliárd euró értékben valósulhat meg a gazdasági együttműködés.
A kormányfő úgy értékelte, óriási lehetőség Románia számára hogy otthont adhatott a Közép- és Kelet-Európa – Kína gazdasági csúcsnak, amelyen a távol-keleti ország kormányfője mellett a térség tizenhat országának vezetői voltak jelen. Leszögezte: személyesen ő, valamint a miniszterek fogják nyomon követni a megkötött egyezmények sorsát.
Hozzátette: a héten olyan kétoldalú egyezményeket láttak el a felek kézjegyükkel, amelyek már évek óta aláírásra várnak, példaként az élelmiszerexportról szóló egyezményt emelte ki. Közölte: a húsexportőrök számára hatalmas potenciál rejlik a kínai piacban. Megjegyezte. a törvényi keret már megvan, most a romániai cégeken a sor, hogy lépjenek.
Mint arról beszámoltunk, Li Ko-csiang hétfőn érkezett egy népes, üzletemberekből álló küldöttség élén Bukarestbe, hogy a Közép- és Kelet-Európa – Kína gazdasági csúcstalálkozó keretében a gazdasági együttműködés lehetőségeiről egyeztessen a térség országainak képviselőivel. Li Ko-csiang kifejtette: országa hajlandó egy tízmilliárd dolláros hitelkeretet elkülöníteni a térség országai számára.
Leszögezte: Kína készen áll arra, hogy megerősítse az együttműködést a régió országaival az útépítés, a kikötőfejlesztés, a távközlés, a nukleáris energia és a nagysebességű vasút fejlesztése terén. Kedden elfogadták a Bukaresti irányvonalak című dokumentumot, amely többek között a beruházások és a kereskedelem ösztönzését, az infrastruktúrafejlesztési, mezőgazdasági, kis- és középvállalkozások közötti, vasúti és távközlési együttműködést szorgalmazza. Romániában a kínai cégek az energetikai és az infrastrukturális beruházások – konkrétan az autópálya-építések – iránt mutattak kiemelt érdeklődést.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!