Hirdetés

Hargita megyében a legalacsonyabb az átlagbér

Továbbra is Hargita megyében a legalacsonyabb országos viszonylatban az átlagbér – idézi a megyei statisztikai igazgatóság által a hét végén nyilvánosságra hozott adatsorokat az Agerpres hírügynökség.

Bálint Eszter

2014. január 19., 14:292014. január 19., 14:29

2014. január 19., 14:292014. január 19., 14:29

Mint rámutatnak, 2013. november végén a székelyföldi megyében a nettó átlagkereset 1091 lej volt. Ágazatokra bontva a legjobban a mezőgazdaságban dolgozók kerestek, ők átlagosan 1383 lejt vittek haza, majd a szolgáltatói szektor és az ipar, illetve építkezés következik 1109, illetve 1058 lejjel.

Szilágyságban a legtöbb az állástalan
Az észak-nyugati fejlesztési régióban Szilágy megyében a legnagyobb a munkanélküliségi ráta, az állástalanok számaránya eléri a 6,21 százalékot, ami a legjobban álló Kolozs megyéhez képest 2,65 százalékponttal magasabb szintet jelent – derül ki a Szilágy megyei munkaerő-elhelyező ügynökség hét végén nyilvánosságra hozott adataiból. Szilágy megye után Beszterce-Naszód áll a legrosszabbul a maga 4,8százalékával, majd Szatmár (4,62 százalék), Máramaros (3,82 százalék) és Bihar megye (3,67 százalék) következik.

A statisztikai adatokból ugyanakkor arra is fény derül, hogy Hargita megyén kívül csak Vasluiban volt 1100 lejnél kevesebb az átlagbér, a moldvai megyében 1098 leje nettó átlagkeresetet regisztráltak.

A hírügynökség által megkérdezett szakemberek szerint azért épp ennyire alacsony az átlagbér a székely megyében, mivel többnyire kisebb vállalkozások működnek, ráadásul olyan ágazatokban, amelyekben jellemzően alacsonyabbak a fizetések.

A megyében nincs nehézipar, autógyártás, nincsenek nagy IT-cégek, amelyek másutt felfelé viszik az átlagkeresetet. Mint Kedves Imre, a megyei adóhatóság vezetője rámutatott, a megyében összesen 14902 cég működik, ebből 13 nagyvállalat, ám valamennyit Bukarestből irányítják, 308 közepes vállalkozás, a többi ennél is kisebb, átlagosan alig húsz főt foglalkoztatnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés