Hirdetés

Hargita megye: hulladékgazdálkodás kétszáz új munkahellyel

Elkezdődhet a Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése azt követően, hogy Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke pénteken aláírta a környezetvédelmi minisztériummal a projekt finanszírozási szerződését. A támogatás értéke csaknem 202 millió lej, a kivitelezési határidő 2015. november 30.

Krónika

2013. október 27., 16:422013. október 27., 16:42

„A projekttel azt kívánjuk elérni, hogy minél kevesebb legyen a tárolt hulladék, minél nagyobb mennyiségben lehessen újrahasznosítani. Egyszóval a környezet védelme a fő cél” – nyilatkozta a megyeelnök, aki hangsúlyozta, hogy a megyébe vonzott több tíz millió euró nyomán több mint 200 új munkahely létesül, ami sok családnak jelent majd megélhetést.

A gyergyóremetei hulladékgazdálkodási központ mellett két átrakóállomás is épül majd, Csíkszeredában és Korondon, továbbá a városokban egy-egy hulladékudvar létesül, és a csíkszentsimoni szelektív hulladékgyűjtőt is integrálják a projektbe. A pályázat tartalmazza a városi hulladéklerakók bezárását – kivéve a tusnádfürdőit és a szentegyházit, de ezeket a nem jóváírható költségekből valósítják meg, a bekötőutak kialakításával együtt –, továbbá nagy kapacitású autók beszerzését, a hulladékgyűjtéshez szükséges eszközök beszerzését, valamint a remetei központ felszerelését is. Remetén lesz válogatócsarnok, biológiai hulladékot komposztáló berendezés, adminisztratív berendezések, gépek, illetve épületek, hulladékkövető rendszer a veszélyes hulladék kiszűrésére. Vidéki környezetben a szelektív gyűjtéshez szükséges zsákokat osztanak a lakosságnak, valamint üvegek számára gyűjtőtartályokat helyeznek ki a falvak adott pontjain, továbbá ahol igény lesz rá, komposztálóládákat is biztosítanak. Városon, kertvárosi részekben kétkukás rendszert vezetnek be, külön a biológiailag lebomló és a vegyesen gyűjtött hulladék számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés