
Fotó: Veres Nándor
Készen áll a Csíki Sör, valamint a Székely Sör gyártására és forgalmazására a Csíki Sör Manufaktúra. Amint megkapják a végső engedélyt, hozzáfognak a termeléshez. Ígéreteik szerint novemberben már az üzletek polcaira kerülhetnek az új sörmárkák. A sajtó képviselői a sörgyártási folyamatokkal is megismerkedhettek kedden a csíkszentsimoni sörgyár látogatásakor.
2014. október 07., 19:032014. október 07., 19:03
2014. október 07., 19:172014. október 07., 19:17
A résztvevőket Simonffy Árpád sörfőzőmester avatta be a sörfőzés rejtelmeibe, ő ismertette a gyártás folyamatait, technológiáját. Beléphettünk a számítógépes vezérlőterembe, a főzőházba, megtekinthettük többek között a szűrőberendezést, és az erjesztő tartályokat, valamint a töltő-, illetve palackozó csarnokot.
A sörfőző mestertől megtudtuk, a Csíki Sör, valamint a Székely Sör típusát tekintve a lager, azaz az alsóerjesztésű világos sörökhöz tartozik, azon belül is a bock típushoz. „Ünnepi sörtípusként is ismerik a magas alkoholtartalma miatt” – magyarázta Simonffy. Hozzátette, enyhén édeskés ízű, nem annyira világos színű, alkoholtartalma pedig hatszázalékos – jellemezte a sört Simonffy.
Kézműves sört gyártanak, ugyanis adalékanyagok és enzimek felhasználása nélkül, csak kizárólag víz, komló és maláta, valamint élesztő hozzáadásával készítik a sört, betartva az 1516-ban megjelent bajor sörgyártás tisztaságára vonatkozó törvényt.
A sörfőző mester azt is elárulta, hogy a gyártáshoz szükséges sörárpát Szlovákiából, a komlót Segesvár környékéről szerzik be, a vizet pedig saját vízkútjaikból. A Csíkszentsimonban gyártásra kerülő sörök receptjeit egyébként a Sapientia EMTE élelmiszeripari tagozatával közösen állították össze.
Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra többségi tulajdonosa elmondta, eredetileg október elsejétől szerették volna elindítani a termelést, de még várniuk kell a pénzügyminisztériumtól a végső engedélyre, ugyanis egy hónapban csak egyszer ülésezik az engedélykérelmeket elbíráló bizottság.
A sajtót a termék leendő ára is érdekelte: a tulajdonos ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a forgalomban lévő csíkszeredai sörök áránál valamivel olcsóbb lesz. Tőle tudjuk, hogy közel 3 millió eurót fektettek a beruházásba, ennek egy része magán-, másik része bankból származó tőke.
A sörgyárban negyven személyt alkalmaztak, köztük tíz, a csíkszeredai Sapientia egyetemen végzett diákot, a többi helyi, környékbeli munkaerő. A sörgyár kapacitása havonta 400 ezer liter. „Ez a székelyföldi régió sörfogyasztásának 5-6 százalékát teszi ki” – magyarázta Lénárd.
A söröket egyébként Hargita, Kovászna, és Maros megyében, valamint Brassó megye egy részében értékesítenék: üveges kiszerelésben a Csíki Sört, pillepalackosban pedig a Székely Sört, valamint hordóban mindkettőt. Közel 1600 kereskedelmi egységgel kötöttek szerződést. A Csíkszentsimonban gyártásra kerülő söröket Igazi Csíki Sör, valamint Székely Sör márkanév alatt védték le.
Nem csúszott idén a folyékony kenyér
Az idei év első hat hónapjában 9 százalékkal esett vissza a román sörpiac, ami 60 millió lejes veszteséget jelentett az állami költségvetésnek – derül ki a Románia Sörfőzői Egyesület keddi közleményéből. Mint rámutatnak, az első fél évben az eladások alig 7,3 millió hektoliterre rúgtak. Éppen ezért a sörgyártók azt kérik a kormánytól, hogy tartsa minimális szinten a szeszes italokra kivetett jövedéki adót. A büdzsébe ebből az illetékből befolyó összeg 60 százalékát egyébként a sörgyártók fizetik be, a sör árának közel felét az adók teszik ki, mutatnak rá. Mint ismeretes, jövőre csökkennie kellene az illetéknek, mivel az október elsejei lej/euró árfolyam a 2013-asnál alacsonyabb volt, de az is előfordulhat, hogy végül más mechanizmussal határozzák meg az adó szintjét.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!