
Kénytelen lesz jelentős mértékben csökkenteni 2030 után az állami nyugdíjat a kormány, így az állampolgároknak a magánnyugdíj-rendszerre kell támaszkodniuk – figyelmeztetnek a szakemberek.
2014. október 15., 17:052014. október 15., 17:05
Mint rámutattak: tizenöt év múlva fogja maga mögött hagyni a munkaerőpiacot az a generáció, amely a terhességmegszakítások Ceauşescu általi betiltása – 1966 – után született, őket pedig az állam már nem tudja eltartani. Ileana Ciutan, az Országos Nyugdíjpénztár vezetője rámutatott: jelenleg mintegy ötmillió nyugdíjast tartanak nyilván, becsléseik szerint azonban számuk 2032-re hétmillióra fog emelkedni.
„Meglehetősen borúsak a kilátások, ha az említett generáció állami nyugdíjáról beszélünk” – tette hozzá Raluca Ţintoiu, a magánnyugdíj-rendszerért felelős egyesület elnöke. Mint kifejtette: 2030-ban vélhetően tíz százalékkal csökken majd a kormány által biztosított juttatás, 2042-re azonban a mostani értéknek alig harmada lesz.
Hasonlóan vélekedett Ion Giurescu, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) alelnöke, aki szerint a magánnyugdíj-rendszernek jelentősen meg kell erősödnie a következő években, ez nagymértékű megtakarítási lehetőséget biztosít majd az államnak.
A magánnyugdíj-alapokból származó összegekből egyébként körülbelül tíz év múlva fognak részesülni a kedvezményezettek, vagyis az a generáció, amely 2008-ban 45 év körüli volt, és 2024 környékén fog nyugdíjba vonulni.
Dániáé a legjobb nyugdíjrendszer
Idén is a dániai nyugdíjrendszert találták a legjobbnak globális szinten: az ország egyedüliként érdemelte ki a világszínvonalú minősítést, míg második helyen Ausztrália végzett, a harmadik pozíciót pedig Hollandia foglalja el – derül ki az ausztrál Mercer tanácsadó cég felméréséből. Az immár hatodik éve összeállított, húsz országot összesítő statisztikához az egyes országok nyugdíjrendszerét több mint negyven mutató alapján hasonlították össze. A szakértők három főbb csoport szerint ezek megfelelőségét (40 százalék), fenntarthatóságát (35 százalék) és integritását (25 százalék) vizsgálták.
A felmérésbe bekerülő új európai országok közé tartozik Finnország, amely egyből negyedik helyen végzett, integritás szempontjából pedig a valaha elért legmagasabb pontszámot szerezte. Olaszország negatív rekordot döntött azzal, hogy fenntarthatóság szempontjából a legalacsonyabb pontszámot érte el. Ebből a szempontból tavaly Brazília érte el legkisebb pontszámot, idén azonban valamelyest javított. Szintén idén került be a felmérésbe Írország, amely a 12. helyen végzett az összesítésben, Németországgal együtt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!