Az Európai Bizottság kész megvizsgálni a román kormány alternatíváit, amelyek hasonló költségvetési hatással bírnak, mint az üzemanyagokra tervezett hétcentes jövedéki adó – jelentette ki hétfő este Simon O'Connor, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős biztosa, Olli Rehn szóvivője.
2013. december 10., 17:392013. december 10., 17:39
2013. december 10., 17:412013. december 10., 17:41
O\'Connor azt mondta, Brüsszelben abban bíznak, hogy a romániai illetékesek kidolgozzák a szükséges módosításokat, a bizottság pedig kész ezeket megvizsgálni.
Amint arról beszámoltunk, miután a közúti fuvarozók hétfő reggel meghatározatlan időre általános sztrájkot hirdettek, a kormány meghátrálni kényszerült a tervezett új illeték kapcsán. Victor Ponta miniszterelnök már délután bejelentette, hogy az új adót egyelőre csak a benzinre vetik ki, a gázolaj esetében három hónappal elodázzák a hatályba léptetést.
A kormányfő elmondta, Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter Brüsszelben tárgyal az Európai Bizottság képviselőivel az új illeték bevezetésének halasztásáról a gázolaj esetében. Mint Ponta hangsúlyozta, a teherautók többsége ezzel az üzemanyaggal működik. A kormányfő szerint a benzin esetében marad az új jövedéki adó, mert „az amúgy is nálunk a legolcsóbb az Európai Unióban”, szerinte ugyanakkor ennek drágulása nem hatna ki összességében a román gazdaságra.
Traian Băsescu államfő – aki már korábban jelezte, hogy nem hirdeti ki a 2014-es évi állami költségvetést, s nem írja alá a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött készenlétihitel-megállapodás szándéknyilatkozatát, amíg azok számolnak a hétcentes adóból származó bevételekkel – hétfő este úgy nyilatkozott, ugyan nem elégíti ki a Ponta által bejelentett intézkedés, de ez legalább jelzi a párbeszédkészséget.
Az államfő azt mondta, megvannak az ötletei a kieső összegek pótolására. majd arról is beszélt, hogy nem érti, miért ment Voinea Brüsszelbe az Európai Bizottság jóváhagyását kérni, amikor Románia már végrehajtotta az ország európai uniós csatlakozásakor megkötött szerződésben rögzített jövedékiadó-emelést mind a benzin, mind pedig a gázolaj esetében.
Mint ismeretes, a kormány a költségvetési bevételek növelése érdekében vállalta az ország nemzetközi hitelezőivel folytatott egyeztetések során, hogy a januártól esedékes jövedékiadó-emelés mellett egy plusz hétcentes adót is kivet az üzemanyagokra. Az eddig bejelentések értelmében az így befolyó összegeket kizárólag infrastruktúrafejlesztési projektekre, ezen belül is leginkább autópálya-építésre fordítanák.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!