
Folyamatosan növekszik a romániai gyógyfürdőhelyekre pihenni érkező vállalkozók és moldáv turisták száma. Nicu Rădulescu, a romániai gyógyturisztikai vállalkozások szövetségének elnöke az Agerpresnek nyilatkozva kifejtette, arra szeretnének hangsúlyt fektetni, hogy – „mint minden civilizált országban” – nálunk is nagyobb szerepet kapjanak a megelőzésben a gyógyfürdők.
2015. február 02., 15:022015. február 02., 15:02
„Ne csak akkor vegyék igénybe ezeket a szolgáltatásokat, amikor már nyugdíjasok és diagnosztizálták náluk a betegséget” – hangsúlyozta a szakember. Hozzátette: az elmúlt három évben azt tapasztalták, hogy csökken a gyógyfürdőkre érkező vendégek átlagéletkora, a fiatalabbak pihennek vagy a megelőzést tartják szem előtt.
Rădulescu egyúttal arra is rámutatott, hogy három éve nem is növelték az árakat, hogy a csomagjaik megfizethetőek legyenek. Eközben több kampányt is kezdeményeztek – a Tíznapos gyógykezelés (Decada balneară) és a Gyerünk a gyógyfürdőkbe! (Hai la băi!) csomagok a legnépszerűbbek.
Mint kiderült, a turisták a leginkább a felújított, négycsillagos szállodákban mennek szívesen, így Szováta, Tusnádfürdő, Govora és Félixfürdő a kedvelt célpont. A moldovai turisták is egyre többen érkeznek, ők leginkább Szovátán és Dornavátrán foglalnak, de az utóbbi időszakban Kovásznára és Tusnádra is eljutnak.
Mint arról beszámoltunk, tavaly év végén a Turisztikai Munkáltatok Országos Szövetsége (FPTR) tíz fürdővárost mutatott be moldovai utazásszervezőknek és utazási irodáknak – most abban bíznak, hogy ez a befektetés is megtérül, és idén még több moldáv turista érkezik az országba.
A hazai palettán kedvező változást jelent, hogy a nagyvállalatok alkalmazottai és a vállalkozók is egyre gyakrabban töltenek el néhány napot a gyógyfürdőkön, pihenés és feltöltődés céljából. A tíz napos gyógykezelési program például kilenc éjszakát, teljes ellátást, hét nap gógykezelést tartalmaz, kétcsillagos szállodában egy fő számára 710 lej, míg háromcsillagosban 830 lej. A gyerünk a gyógyfürdőkbe! ugyanazt a szolgáltatást tartalmazza, csak öt éjszakára, ez 625, illetve 750 lejbe kerül.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!