Hirdetés

Gyengülhet a lej

Miközben szerdán tovább gyengült a lej az euróhoz képest – a keddi jegybanki árfolyam 4,4653 lej volt egy euróért, a tegnapi pedig 4,4694 – elemzők szerint a kilátások még ennél is borúsabbak, év végéig ugyanis az euró esetében 4,54 lejre is felkúszhat az árfolyam, míg a dollár esetében 3,55 lej lehet az átváltási arány. (Az amerikai fizetőeszköz egy egységéért tegnap a jegybanki árfolyam szerint 3,36 lejt kellett fizetni).

Balogh Levente

2013. szeptember 11., 16:572013. szeptember 11., 16:57

2013. szeptember 11., 16:592013. szeptember 11., 16:59

Az XTB Group elemzése szerint minden körülmény adott ahhoz, hogy a román fizetőeszköz értéke tovább csökkenjen a két devizához képest, annak ellenére is, hogy az infláció csökkenő tendenciát mutat, a gazdasági növekedés várt mértéke pedig 2 százalék. „Az ipari termelői árak csökkenése arra enged következtetni, hogy az infláció tovább csökken. Ennek nyomán a nemzeti bank folytathatja a monetáris politika enyhítését.

A jegybanki alapkamat csökkenése pozitív kihatással lenne a reálgazdaságra, és amennyiben a mezőgazdaság is jól teljesít, a GDP 2 százalékkal nőhet. A jegybank ezen politikájának negatív hatása viszont az lehet, hogy csökkenne az eurózónában és a Romániában meglévő betétek kamatai közötti különbség, ami csökkentené a lej vonzerejét a befektetők szemében” – mutatnak rá az elemzők. A lej árfolyamát kedvezőtlenül érintő folyamatokra számítanak a dollár vonatkozásában is, az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed ugyanis csökkenti a monetáris támogatást, ami óvatosságra készteti a befektetőket, akik nyomás alá helyezhetik a lejt és a többi közép- és kelet-európai devizát.

Az elemzők szerint a lejárfolyam év eleji kedvező alakulása a folyómérleg-többletnek köszönhető, valamint a többi EU-tagállaméhoz képest viszonylag stabil makrogazdasági mutatóknak, az első hét hónapban 1 százalék alatti GDP-hez viszonyított költségvetési hiánynak, az év végére várt 2,1 százalékos hiánycélnak és a GDP kevesebb, mint 40 százalékát kitevő adósságnak. Az elemzők szerint a dollár az euróhoz képest is erősödni fog, ami annak tudható be, hogy az eurózóna nagyarányú volatilitása és a gazdasági fellendülés egyértelmű jeleinek elmaradása arra késztették az Európai Központi Bankot, hogy rendkívül alacsony szinten tartsa az irányadó kamatot. A dollár erősödéséhez emellett az észak-amerikai gazdasággal kapcsolatos jó hírek is hozzájárulnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés