Hirdetés

Gelence: új terve van a német befektetőnek

Áprilisban mutatja be a német befektető a felsőháromszéki Gelencére tervezett turisztikai központ látványterveit – tájékoztatott Cseh József. Gelence polgármestere a Krónikának elmondta, a dortmundi befektető a bizonytalan gazdasági helyzet és a válság miatt változtatott korábbi elképzelésén, az óriáskotrógép-alkatrészeket gyártó üzem helyet inkább wellnessközpontot építene az önkormányzattól megvásárolt 16 hektáros területen.

Bíró Blanka

2013. március 26., 20:342013. március 26., 20:34

 Cseh József megvalósíthatóbbnak véli a turisztikai befektetést, mint az ezer munkaerőt foglalkoztató nagyüzemet. „Egy turisztikai központ a tájba is jobban illeszkedik, ez is lendítene Gelence gazdaságán, és könnyebben kivitelezhető, mint az ipari beruházás, amit a gazdasági válság visszavetett” – vallja az elöljáró.

Az önkormányzat nyitott arra, hogy a 16 hektáros területre kiadott területrendezési terveket megváltoztassa, ipari zónából turisztikai övezetté minősítse, de erre még konkrét felkérést nem kapott. Cseh József elmondta, amikor legutóbb találkoztak, a németországi vállalkozó azt ígérte, áprilisban bemutatja a látványterveket, és még idén elkezdik a tereprendezést. A német üzletember 2010-ben vásárolta meg a telket. Akkor azt tervezte, hogy a többlépcsős beruházás során óriáskotrógépek alkatrészeit állítják elő, majd épít további két csarnokot, ahol USB-lemezeket és napelemeket gyártottak volna. A számítások szerint a három üzemben mintegy ezer munkahely létesült volna. 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt

Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
Hirdetés
Hirdetés