G20: a csúszó reformok csúcsa

A főbb vitatott témakörök közé tartozik a banki saját tőke mértéke. Az újabb krízishelyzetek elkerülése érdekében a bankoknak jobb szerkezetű és nagyobb saját tőkével kellene rendelkezniük. A pénzintézeteknek eredményes gazdálkodás idején kockázati alapot is képezniük kellene. A G20 nagy pénzügyi központjainak 2011-re kellene bevezetniük a Bázel II szabályozás saját tőke arányára vonatkozó előírásait. A kérdéskörben a legnagyobb vita a hitelkockázati tényezők súlyozása körül alakult ki, amely hátráltatja a megegyezést. Erőteljes ellenállást fejt ki maga a pénzügyi lobby is, a hitelek szűkítésével és a költségek emelkedésével fenyegetőzve. Pénzügyi szakértők és jegybankok már dolgoznak a Bázel III szabályozás még szigorúbb rendelkezésein is, amelynek tőke- és likviditási előírásait 2012 végére kellene bevezetni. Jelenleg azonban úgy tűnik, a reformintézkedéseket csak „felvizezett” formában és jelentős késéssel vezethetik be.

A következő G20-csúcson, az idén novemberben Szöulban, talán már sikerül az elnagyolt keretfeltételekben megegyezésre jutni. Vita van a származékos termékek kérdéskörében is. Átláthatóbbá kívánják tenni a rendkívül bonyolult és kockázatos pénzügyi befektetési eszközök gigantikus méreteket öltő tőzsdén kívüli elektronikus kereskedelmét. A jövőben ilyen ügyletekre a tervek szerint közvetlenül a piaci szereplők között már nem kerülhetne sor, hanem csak tőzsdei kereteken belül. Ennek meghatározó eleme lenne a tranzakciók lebonyolítását lehetővé tévő központosított saját számlás alkuszi rendszer, amely a szélsőséges kilengéseket is el tudná fojtani. Itt a törlesztésbiztosítási származékos ügyletek (CDS) pőre (naked) jegyzése körül kialakult nézetkülönbség okoz késedelmet a megegyezésben.

Megoszlanak a vélemények a bankadóról is: egyes vezető fejlődő országok: Brazília vagy India, de Kanada és Ausztrália is elutasítják a bankadó és a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó bevezetését. Berlin, Párizs és London viszont egységfrontot alkotott a kérdésben és a bankadó önálló bevezetése mellett foglal állást. A pénzügyi tranzakciókra Németország által javasolt adó globális szintű bevezetésének esélye gyakorlatilag nulla. A G8 csúcson mindezekről szó sem esett. Vitás témák közé tartoznak a  fedezeti alapok is. Az alapokat felügyelet alá kellene vonni és információkat kellene gyűjteni működésükről. Az EU-pénzügyminiszterek nemrégiben úgy döntöttek, hogy a fedezeti alapoknak regisztrálniuk kell magukat és nyilvánosságra kell hozniuk befektetési stratégiájukat és a vele járó kockázatokat. A kifejezetten spekulatív fedezeti alapok (hedge-fund) működésének felügyelete erősen vitatott téma, mivel az amerikaiak attól tartanak, hogy fedezeti alapjaik hátrányba kerülhetnek az európaiakkal szemben. A vállalatok és országok kockázati besorolását végző hitelminősítő intézeteket uniós szinten ellenőrzés és szabályozás alá kellene vonni. Az Európai Uniót a három domináns amerikai hitelminősítő intézet, a Standard & Poor\'s, a Moody\'s  és a Fitch által alkotott oligopólium léte zavarja leginkább. Emiatt egy európai hitelminősítő intézet létrehozásának a lehetősége is szóba került. A „nagyobb annál, hogy tönkremenjen” (too big to fail) óriásbankok kezelése jelenti az egyik legnagyobb problémát. Azt minden eszközzel el kellene kerülni, hogy az államnak, azaz közvetve az adófizetőknek kelljen jótállniuk a nagy bankok veszteségeiért azok puszta mérete miatt. A torontói G20-csúcs előtt elfogadott új amerikai rendelkezések például nagyobb jogosítványokat adnak a hatóságok kezébe a nagy pénzintézetek feldarabolására, ha azok már veszélyeztetik a pénzügyi rendszert. Az amerikai és európai mérlegképzési szabályok harmonizálásának 2011 közepére kitűzött határideje is eltolódni látszik.