Hirdetés

Futnak a pénzük után a ciprusiak

Általános felháborodást keltett Cipruson az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek döntése, miszerint a szigetországnak nyújtott hitelcsomag fejében megadóztatják a bankbetéteket. A lakosság hiába rohamozta meg az automatákat, a pénzintézetek zárolták a számlákat.

2013. március 18., 06:532013. március 18., 06:53

Kisebb roham indult szombaton Cipruson a bankbetétek kivételére, miután nyilvánosságra került, hogy a szigetország 10 milliárd eurónyi nemzetközi hitelcsomaghoz jut, ennek fejében viszont tíz százalékponttal emeli társasági adóját, a bankbetéteket pedig egyszeri illetékkel és kamatadóval sújtja.

Az illeték százezer euró fölött 9,9 százalék, az alatt pedig 6,75 százalék lesz. Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei szombatra virradóra állapodtak meg a Ciprusnak szánt hitelcsomag fő elemeiben. Reggel százak akarták kivenni a számlájukon lévő pénzt a szombaton is nyitva tartó szövetkezeti bankokból. Próbálkozásaik azonban kudarcot vallottak, a fiókok vezetői ugyanis arról értesítették őket, hogy a pénzintézet internetes hálózata nem működik. Később a még nyitva tartó fiókok is bezártak – közölte a Cooperative Central Bank of Cyprus elnökhelyettese a rádióban. A ciprusi bankokban lévő megtakarítások harmada külföldieké, elsősorban tehetős oroszoké és briteké. Kiderült, a hatóságok éjjel befagyasztották a megtakarításokat, hogy elkerüljék egy lehetséges pánik következményeit. A rádió szerint az ügyfelek bankjegykiadó automatákból természetesen vehetnek fel pénzt, de nem férhetnek hozzá azokhoz az összegekhez, amelyekre az egyszeri illeték vonatkozik. Hírek szerint az illeték összegét még azelőtt levonják, hogy újra kinyitnának a pénzintézetek, az adóból ugyanakkor 5,8 milliárd euró folyik majd be.

Az Eurogroup vezetője, a holland Jeroen Dijsselbloem szombaton Brüsszelben bizonygatni próbálta, hogy a válságtól sújtott más országokban nem fenyeget hasonló intézkedés, és „nem büntetik Ciprust”. „De minket, egyszerű ciprusiakat igen” – fűzte hozzá egy nicosiai férfi a Dpa német hírügynökségnek. A lakosság körében általános a felháborodás, a legtöbben betéteik államosításáról beszélnek; egy férfi tegnap buldózerrel próbált behatolni egy nicosiai bankfiókba, hogy hozzáférjen a megtakarításához. Közben egy nappal későbbre, mára halasztották a 10 milliárd eurós uniós mentőcsomagról meghirdetett rendkívüli parlamenti ülésnapot, miután a pártok még nem dolgozták ki a csomaggal kapcsolatos álláspontjukat. A halasztásról azt követően született döntés, hogy tegnap reggel a ciprusi köztársasági elnök, Nikosz Anasztasziadisz bejelentette: hétfőn tartja meg azt a parlamenti felszólalását, amelyben igyekszik megvédeni az euróövezeti pénzügyminiszterek péntek esti találkozója után meghirdetett, az elnök megfogalmazása szerint „fájdalmas” áldozatokkal járó mentőcsomagot. Helyi médiaértesülések szerint az 56 fős parlament három pártja jelezte már, hogy elutasítja a – bankbetétek egyszeri megadóztatását is tartalmazó – csomagot. Elemzők azonban úgy látják, hogy a javaslatot szűk többséggel ugyan, de elfogadhatja a törvényhozás.

A ciprusi mentőcsomag fő rendeltetése, hogy segítsen tőkéhez juttatni az euróövezethez tartozó ország bankrendszerét, amelyet súlyosan érintett a görög adósság tavaly elhatározott részleges leírása. A csomag értéke azonban kevesebb a vártnál: Ciprus korábban 17 milliárd eurónyi szükségletről tett említést. A szigetország tavaly nyáron fordult pénzügyi támogatásért a nemzetközi hitelezőkhöz, de a belpolitikai fejlemények – mindenekelőtt a nemrégiben tartott elnökválasztás – hátráltatták a tárgyalásokat. Gyors segítség nélkül Ciprusnak a számítások szerint már májusban csődöt kellene jelentenie. Görögország, Írország és Portugália után Ciprus a negyedik euróövezeti ország lesz, amelyet nemzetközi hitelcsomaggal segítenek a pénzügyi válság következményeinek elhárításában.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés