Egymást követő negyedik alkalommal választotta idén Angela Merkel német kancellárt a világ legbefolyásosabb asszonyának az amerikai Forbes magazin.
2014. május 29., 16:332014. május 29., 16:33
A 100 nevet tartalmazó listán a második helyre Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, a harmadikra Melinda Gates, Bill Gates, a Microsoft alapítójának felesége került, míg a negyedikre Dilma Rousseff brazil elnök futott be. Ötödik lett Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Mióta Merkel 2006-ban felkerült a Forbes listájára, éspedig mindjárt az első helyre, csak egyszer, 2010-ben kellett beérnie a negyedik hellyel.
„Merkel kancellár a gerince és egyben egyik építőmestere az Európai Uniónak, amelynek 28 tagállama és 15,8 milliárd dolláros GDP-je van\" – tette hozzá a magazin. Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter eggyel hátrébb, a hatodik helyre csúszott, őt követi Mary Barra, a General Motors elnöke. Ő a múlt évben még egyáltalán nem szerepelt a listán.
Nyolcadik az amerikai first lady, Michelle Obama, aki tavaly még a negyedik volt. A legfiatalabb az első tíz között a maga 44 évével Sheryl Sandberg, a Facebook főnöke, akit Virginia Rometty, az IBM elnöke követ. A 20 legbefolyásosabb nő közül 14 amerikai.
A 20 közül 10 vállalatvezető, hét államfő vagy más vezető beosztású politikus. Ketten – Oprah Winfrey és Beyonce Knowles – a kulturális életben tevékenykednek. Gates, bár eredetileg vállalkozó, jelenleg már csak a férjével közösen igazgatott alapítvánnyal foglalkozik.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!