Hirdetés

Folytatódik az országos tömbház-hőszigetelési program

Idén is folytatódik az országos tömbház-hőszigetelési program, amelyre a kormány 10 millió lejt utalt ki – jelentette be kedden Liviu Dragnea kormányfő-helyettes, a fejlesztési minisztérium vezetője. Dragnea elmondta, az általa vezetett tárca prioritása idén a már korábban elkezdett, helyi infrastrukturális projektek befejezése, új beruházásokat emiatt 2013-ban nem finanszíroz a minisztérium.

Kőrössy Andrea

2013. január 31., 08:222013. január 31., 08:22

 „Országszerte körülbelül 3200 építőtelepünk van a regionális operatív program keretében. A projektek befejezése több mint 4 milliárd lejbe fog kerülni” – mutatott rá Dragnea. Hozzátette, a hőszigetelés mellett nagy hangsúlyt fektetnek a víz- és csatornarendszerek kiépítésére, illetve a helyi és megyei utak javítására. A minisztérium néhány héten belül internetes oldalán is elérhetővé teszi az említett projekteket, az ezekhez szükséges pénzt, illetve hogy a szaktárca mikor utalja az egyes összegeket.

„Sajnos be kell ismernünk, hogy nagyon sok munkálatot elhanyagoltunk. Emiatt idén nem nyitunk több építőtelepet a regionális operatív program keretében, a további évekről pedig a 2014-es állami költségvetés fényében döntünk” – magyarázta a miniszter. Amint arról a Krónika is beszámolt, tavaly az állami finanszírozás késése miatt szünetelt a tömbház-hőszigetelési program. Országszerte gondot okozott, hogy a kormány hónapokig nem utalta ki a pénzösszegeket a helyi önkormányzatoknak.

A legtöbb helyen a lakosok hiába tudták állni a maguk 20 százalékos részét – amihez az önkormányzatnak is megvolt a rá eső 30 százaléka –, ám amíg késik a kormány 50 százalékos finanszírozása, a települések számottevő többségében nem tudtak haladni a munkálatokkal. Ősztől az EU is finanszírozza a hőszigetelést, egyetlen feltétele, hogy a támogatott épületekben hátrányos helyzetű személyek, illetve kis jövedelemmel rendelkező családok is lakjanak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés