
Folytatták kedden a hazai Tarom légitársaság alkalmazottai a vasárnap kirobbant spontán sztrájkot, ennek nyomán a vállalat több járat törlését, illetve késésekt helyezett kilátásba.
2014. szeptember 16., 15:222014. szeptember 16., 15:22
Ioan Rus közlekedésügyi tárcavezető kedden a minisztériumban találkozott a légitársaság vezetőivel és a szakszervezeti illetékesekkel: a megbeszélésen egy munkacsoport létrehozásáról döntöttek, amelynek a három fél két–két képviselője lesz tagja. A munkacsoportnak jövő hétfőig – amikor újabb találkozót tartanak a minisztériumban – ki kell dolgoznia egy tervet a felmerült problémák orvoslására.
A szaktárca közleménye szerint ugyanakkor a légitársaság alkalmazottai ígéretet tettek arra, hogy az ügyfelek érdekében a továbbiakban a cég mindegyik járata elindul. Ioan Rus kedden a nemrég bemutatott nagyszabású infrastrukturális projektet figyelembe vevő fejlesztési terv kidolgozásával is megbízta a munkacsoportot.
„Ésszerűséget kérek a Tarom alkalmazottaitól, így közösen meghozva a szükséges intézkedéseket, fejleszthetjük a légitársaságot” – fogalmazott a miniszter. A közleményben a Tarom illetékesei az ügyfelek megértését és elnézését kérték a kialakult helyzetért.
Hétfőn a Tarom két külföldi és öt belföldi járatát törölték, emellett késéseket jegyeztek a pilóták és a segédpilótákegy részének spontán sztrájkja miatt. Georgeta Dinu, a légitársaság kommunikációs igazgatója elmondta: az akció már vasárnap elkezdődött, a pilóták azonban még nem fogalmaztak meg hivatalos beadványt.
Kedden az Air France francia légitársaság pilótái is folytatták a hétfőn kirobbant sztrájkot, emiatt a vállalat járatainak mintegy 60 százalékát törölték. Az alkalmazottakat az Air France fapados légitársasága, a Transavia fejlesztése aggasztja, ami miatt hetek óta tárgyalások folynak a szakszervezetek és a vezetőség között. Frederic Gagey, az Air France elnöke kedden elmondta: egyelőre nem sikerült megegyeznie a két félnek, de folytatják a megbeszéléseket.
A Lufthansa német légitársaság pilótái ezzel szemben lemondtak a keddre meghirdetett sztrájkról, amelyet a kedvezőtlen nyugdíjazási körülmények miatt helyeztek kilátásba. A szakszervezet közleménye szerint a vezetőség újabb javaslatot tett, emiatt mondtak le a tiltakozásról.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!