
Menesztené tisztségéből Ion Smeeianut, a Román Posta vezérigazgatóját a távközlési minisztérium, amely „már dolgozik az elképzelés kivitelezésén” – nyilatkozta kedden Răzvan Cotovelea tárcavezető.
2014. május 20., 19:282014. május 20., 19:28
Mint rámutatott: az igazgatónak a hétvégén kirobbant botrány miatt kell megválnia hivatalától, néhány napja ugyanis fény derült arra, hogy a posta igazgatói tisztségükből való távozásuk esetén több tízezer eurós végkielégítésre jogosultak, Smeeianu bérpótléka például eléri a 72 ezer eurót.
Cotovelea (képünkön) felszólítására végül kedd estig a kézbesítő hivatal mindegyik vezető beosztású tisztségviselője lemondott a kollektív munkaszerződésen kívüli végkielégítéséről, a távközlési miniszter azonban továbbra is felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, hogy a mostani vezetőség „az intézmény által fenntarthatatlan juttatásokról döntött”.
A tárcavezető arról is beszámolt, hogy az alkalmazottak bérének nagyarányú, egyszerre történő növelése jelenleg nem kivitelezhető, a következő – általa meg nem határozott – időszakban viszont „több szakaszban, a posta bevételeinek emelkedésével arányosan” 80–120 lejjel is növelhetik a fizetéseket.
„Jelenleg a 27 ezer alkalmazottnak mindössze 0,2 százalékkal tudnánk emelni a juttatását, ennél nagyobb gyarapodás csődbe vinné a hivatalt” – magyarázta a távközlési miniszter. Hozzátette: jelenleg a posta és a kormány prioritása az intézmény sikeres privatizációja.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
szóljon hozzá!