
Fotó: Rompres
2007. szeptember 19., 00:002007. szeptember 19., 00:00
A Microsoft azért indított keresetet, mert a brüsszeli bizottság 2004-ben, ötévi vizsgálódás után, 497 millió eurós bírságot szabott ki rá, megállapítva, hogy a Microsoft visszaélt piaci erőfölényével. Az első szankcionált magatartás az volt, hogy a Microsoft az 1998 októbere és a határozat meghozatalának időpontja közötti időszakban megtagadta az „interoperabilitáshoz szükséges információk” versenytársak részére történő átadását és az ilyen információknak a Microsoft termékeivel versenyző termékekben való felhasználásának az engedélyezését. A bizottság korrekciós intézkedésként kötelezte a Microsoftot, hogy tegye hozzáférhetővé minden olyan vállalkozás részére, amely munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket kíván fejleszteni és forgalmazni. A bizottság által szankcionált másik magatartás a Windows operációs rendszer és a Windows Media Player médialejátszó közötti árukapcsolás volt. A bizottság álláspontja szerint ez a magatartás befolyásolta a versenyt a médialejátszók piacán. A bizottság ebben az esetben is korrekciós döntést hozott, arra kötelezve a Microsoftot, hogy hozza forgalomba a Windows átlagfelhasználóknak tervezett változatait, a beépített médialejátszót nem tartalmazó változatát.
A Microsoft keresetet indított az Elsőfokú Bíróságon e határozat megsemmisítése, illetve a vele szemben kiszabott bírság jelentős csökkentése végett. Az Elsőfokú Bíróság az EU második legmagasabb szintű bírói fóruma. A Gates-féle vállalat keresete ennek a közösségi ítélőszéknek a hatáskörébe tartozik. Időközben a mintegy 57 milliárd dollár évi bevétellel „szerénykedő” nagyvállalat vonakodva, de megfizette a közel félmilliárd eurós bírságot, és piacra vitte a Windows Media Player nélküli változatát is. Ám Brüszszel azóta tavaly júliusban újabb 280 millió euróra büntette a céget, mert az addig nem teljesítette az eredeti ítéletben foglalt kötelezettségeit. A különböző büntetőkamatokkal együtt a Microsoft összesen akár egymilliárd eurót is bukhat a történeten.
A bíróság hétfőn kihirdetett ítéletében a brüsszeli bizottságnak adott igazat mindkét ügyben, és fenntartotta az EU eddigi legnagyobb kiszabott bírságát. A szoftverinformációkkal kapcsolatban az ítélet indoklása kiemeli: a bizottság helyes következtetést vont le, amikor a Gates-féle vállalat magatartását monopolhelyzettel való visszaélésnek minősítette.
A hétfői ítélettel kapcsolatban Brad Smith, a Microsoft vezető jogásza kijelentette: alaposan tanulmányozni kívánják az ítéletet, mielőtt döntenek, hogy fellebbezzenek-e. Ha léteznek olyan „kiegészítő lépések”, amelyeket meg kell tenniük annak érdekében, hogy eleget tegyenek az ítéletben foglaltaknak, akkor azokat meg fogják tenni.
Az Elsőfokú Bíróság által hozott határozatok ellen két hónapon belül és kizárólag jogi minősítési kérdésekben, tehát nem az ügyben tett érdemi ténymegállapítások miatt az Európai Közösségek Bíróságához lehet fellebbezést benyújtani, tehát ezzel az ítélettel még aligha kerül pont az ügy végére.
Az Európai Bizottság nyilatkozatban üdvözölte a számára kedvező ítéletet, illetékesei pedig a vállalat piaci részesedése jelentős csökkenését várják az ítélet eredményeként.
A Microsoft versenytársai ugyanakkor azt mondják, hogy a Bill Gates alapította cég azóta sem változtatott „ragadozó” piaci magatartásán. A Google például legutóbb azt tette szóvá, hogy a Windows legújabb verziójába, a Vistába beépítette a Google dokumentumkeresési módszerét, és a Microsoft által kínált asztali számítógépes Vista szoftver blokkolja a Google, a Yahoo és mások által kínált alkalmazásokat. A Red Hat, a világ egyik legnagyobb, nyílt forrású megoldásokat szolgáltató cége is nyilatkozatot tett közzé szeptember 17-én az ítélettel kapcsolatban. A Microsoft-ügyben hozott ítélet nagyszerű hír, Európában éppúgy elősegíti az innovációt és bővíti a fogyasztók választási lehetőségeit, mint a világ többi részén. A bíróság megerősítette: a versenyjog nem engedi meg a monopolhelyzetben levő cégeknek, hogy piaci erőfölényükkel visszaélve karanténba zárják a fogyasztókat, és megfojtsák új versenytársaikat – mondta Matthew Szulik, a Red Hat elnök-vezérigazgatója.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.