Fénykorát éli a romániai autógyártás

Fénykorát éli a romániai autógyártás

Európa kilencedik legnagyobb autógyártójává válhat idén Románia, miután múlt hónapban történelmi csúcspontot ért el az országban előállított gépkocsik száma, az üzemekből ugyanis több mint 45 ezer jármű került ki.

Hírösszefoglaló

2013. augusztus 23., 00:072013. augusztus 23., 00:07

 

A hazai autógyártás ezzel korábbi, májusban felállított rekordját is meghaladta. Ha a tevékenység az eddigi ütemben halad, év végéig a craiovai Ford-üzemben 75 ezer, a mioveni-i Dacia-gyárban pedig több mint 340 ezer autót gyártanak le. Ez 30 százalékkal haladná meg a tavaly jegyzett adatokat, a Romániában gyártott gépkocsik értéke pedig meghaladná a 6 milliárd eurót. Az előállított járművek 90 százalékát egyébként exportálják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – derül ki az Eurostat adataiból.

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben
2024. április 17., szerda

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról

Az év első három hónapjában a 2023-as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152 912 jármű gördült le a gyártósorról – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének szerdán közzétett adataiból.

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról
2024. április 16., kedd

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint

Már semmi sem indokolja az állam beavatkozását a romániai energiaárakba – állapították meg az Intelligens Energia Egyesület keddi szakmai rendezvényén felszólaló nemzetközi szakértők.

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint
2024. április 16., kedd

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az októberi 3,8 százalékról 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden közzétett, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap
2024. április 16., kedd

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók

Megerősítette a hosszú és rövid futamú román devizaadósság-állomány eddigi BBB-/A3 besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő – közölte a pénzügyminisztérium.

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók
2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is
2024. április 13., szombat

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte

Amikor egyre több ügyfél vásárol online, a Genius szolgáltatás, amely ingyenes kiszállítást, speciális ajánlatokat biztosít több mint 10 millió termék esetén, most kiterjeszkedik 300 új városba, elérhetővé téve az online vásárlást még több ember számára.

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte
2024. április 12., péntek

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”

A romániai alkalmazottak alig 12 százaléka kapott legalább az infláció mértékének megfelelő béremelést 2023-ban, ugyanakkor 58 százalék azt tervezi, hogy külföldön vállal munkát idén.

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”