Hirdetés

Feltörekvőben a romániai és a magyarországi ingatlanpiac

•  Fotó: cre.ro

Fotó: cre.ro

A gazdaságilag stabilabb Csehország és Lengyelország helyett az eddig mellőzött Romániába és Magyarországra is kezdenek bemerészkedni a külföldi beruházók – közölte a Financial Times gazdasági lap. 

Kőrössy Andrea

2014. április 09., 16:592014. április 09., 16:59

A beszámoló szerint a Globalworth ingatlanbefektető vállalat 200 millió eurós beruházást tervez Romániában, amely jelentősen lendíthet az ország gazdasági helyzetén és megítélésén.

„A közép-kelet-európai vállalkozók figyelme még mindig Lengyelországra és Csehországra irányul, a Globalworth pedig ezt kihasználva az árak szempontjából vonzóbb romániai piacot célozná meg. Figyelembe véve ugyanakkor a piac és a tőkeáramlás ciklikusságát, minden bizonnyal hamarosan mérséklődik Prága és Varsó teljesítménye, a vállalkozók pedig a mi példánkat követik” – nyilatkozta a lapnak Dimitris Raptis, a Globalworth vezérigazgató-helyettese.

A vállalat egyébként eddig már mintegy 488 millió eurós beruházást eszközölt az országban, főként Bukarestben: a cég irodaházakat és lakóparkokat működtet a fővárosban. Raptis arra is rámutatott: már az elmúlt években végbement folyamatok is bizonyítják, hogy a közép-kelet-európai piac felemelkedőben van, hiszen Ukrajnát leszámítva a térség mindegyik államában emelkedett tavaly az ingatlanpiac.

Oroszországban például az ingatlan-tranzakciók értéke az elmúlt évben 40 százalékkal, 5,2 milliárd euróra bővült, Lengyelországban a növekedés mértéke 9 százalékos volt, elérve a 3 milliárd lejt, Csehországban pedig 68 százalékkal haladta meg az adásvételek értéke az egy évvel korábbi adatokat.

Oroszország mellett a legbiztosabb továbbra is a lengyel és a cseh ingatlanpiac, amelyek főként Németországból, Ausztriából és az Egyesült Államokból vonzottak beruházókat, a nagyobb kockázat vállalására hajlandó befektetők ugyanakkor már Romániát és Magyarországot is megcélozták.

A Financial Times szerint a megnövekedett vállalkozói kedv annak köszönhető, hogy a térség legtöbb országában beindult a pénzügyi válság által megtört gazdasági növekedés: a bővülés főként az elektronikai és a gépkocsigyártó szektorra jellemző, de az irodaházak piacán is biztatóak a kilátások.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés