Hirdetés

Féltik a bankokat a devizahitelek „lejesítésétől”

Óriási válságot okozna a bankrendszerben, több pénzintézet pedig csődbe menne, ha a bankokat a deviza alapú jelzáloghitelek nemzeti valutára való átváltására köteleznék – reagált Nicolae Cinteză, a Román Nemzeti Bank (BNR) felügyeleti igazgatóságának vezetője az RMDSZ által is kezdeményezett, a nehéz helyzetben lévő hitelesek segítését célzó törvénytervezetre. 

Kőrössy Andrea

2014. február 19., 16:382014. február 19., 16:38

A nemrég Cseke Attila parlamenti képviselő által ismertetett tervezet alapján úgy módosítanák a magánszemélyekkel megkötött hitelszerződésekre vonatkozó kormányrendeletet, hogy a bankok kötelesek lennének bizonyos feltételek mellett nemzeti valutára váltani a hiteleket, éspedig a hitelszerződés megkötésének hónapjában érvényben lévő valutaárfolyam alapján, nem pedig az átváltás napján érvényben lévő árfolyam szerint.

A kezdeményezést kedden tárgyalta a szenátus költségvetésért felelős bizottsága, amelynek ülésén Cinteză a központi jegybank álláspontját ismertette a tervezetről. „Több elemzést is készítettem, amelyekből azt a következtetést vontam le, hogy az intézkedés általános krízist okozna a rendszerben: a bankok egy része már másnap csődöt jelentene” – fogalmazott az igazgató.

Hozzátette: eddig egyetlen EU-s tagállamban, Horvátországban fordult eddig elő, hogy egy pénzintézetet a nemzeti valutára való átváltásra kötelezték a szerződés megkötésekor érvényben lévő árfolyam alapján, „a bank pedig azóta kivonult az országból.”

A szenátus különbizottsága ugyanakkor rámutatott: noha több országban is működik a magáncsőd intézménye, ezt Romániában nem lehet bevezetni. A bizottság így elutasította az RMDSZ által is kezdeményezett tervezetet, hozzátéve, hogy a továbbiakban a BNR és a bankok országos szövetségének illetékeseivel keresnek megoldást a bajbajutott hitelesek megsegítésére.

Mint ismeretes, az RMDSZ a kormány azon javaslata nyomán nyújtotta be a parlamentbe a tervezetet, miszerint a fogyasztás felpörgetése érdekében két évig megfeleztetnék a kisjövedelműek havi banki törlesztőrészletét.

A javaslatról nemrég Victor Ponta miniszterelnök számolt be: elmondása szerint a kedvezménnyel csak azok az adósok élhetnének, akik az 1610 lejes átlagbérnél kevesebbet keresnek, s akiknek nincs három hónapnál nagyobb elmaradásuk a törlesztésben. Számukra a futamidő kétéves meghosszabbításából adódó kamatkülönbözetet adókedvezménnyel fedezné az állam. A kabinet számításai szerint az intézkedés 900 ezer embert érinthet.

Az elképzelést azonban többen is bírálták: Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója például a Krónikának nemrég úgy nyilatkozott, hogy az intézkedés nem segítene az adósokon, s a fogyasztást sem serkentené a várt mértékben. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere kommunikációs lufinak nevezte az elképzelést, amely szerinte populista és gazdaságellenes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés