
Rendkívül népszerű volt augusztusban a román tengerpart a változékony időjárás ellenére: az utazási ügynökségek beszámolója szerint az üdülővárosokban a hónap leforgása alatt közel 800 ezer turista fordult meg, ez pedig rekordnak számít a nyári hónapok forgalmát figyelembe véve.
2014. szeptember 08., 13:292014. szeptember 08., 13:29
2014. szeptember 08., 13:412014. szeptember 08., 13:41
Augusztusban a tengerparti vendéglátósok bevétele elérte a 120 millió eurót, ez négyszerese a júniusban jegyzett értéknek, amikor az összjövedelem alig 30 millió euró volt. Traian Bădulescu turisztikai tanácsadó szakember elmondta: számítottak a kereslet növekedésére, hiszen az utolsó nyári hónapban rendszerint jóval többen utaznak a román tengerpartra.
Meglepetést okozott ugyanakkor, hogy a déli üdülőtelepekre mintegy 20 százalékkal többen utaztak mint az elmúlt években, a szakértők szerint ez az elmúlt időszakban véghezvitt több millió eurós beruházásoknak köszönhető.
Adrian Voican, a Prahova megyei Bibi Touring utazási ügynökség igazgatója kifejtette: noha a májusi és júniusi eladásaik alulmaradta a becsült értékekhez képest, összességében több üdülési csomagot sikerült értékesíteniük mint 2013-ban, idén ugyanakkor megnövekedett a kereslet a négycsillagos szállodákban biztosított all inclusive ellátás iránt. Voican elmondása szerint a legnépszerűbb üdülőváros továbbra is Mamaia, ügyfeleik 55 százaléka foglal itt szállást.
A szakemberek a bevételek növekedése ellenére még mindig elégedetlenek amiatt, hogy Romániában a szállodák után nagyobb adókat és illetékeket kell fizetniük mint például Bulgáriában. Traian Băculescu rámutatott: a szomszédos országban a vendéglátósoknak 20 százalékos általános forgalmi adót (áfa/TVA) kell fizetniük, míg Romániában ugyanez az érték 24 százakos.
Nicolae Bucovală, a mamaiai munkaadókat tömörítő szervezet elnöke azt is elmondta: Bulgáriában tavaly 10 százalékkal csökkentették az elektromos energia árát, míg nálunk 10 százalékkal emelték, ez is jelentis hátrányt jelent a hazai vendéglátósoknak.
A hazai idegenforgalom fellendítése érdekében indította el nemrég több országos turisztikai ügynökség és szervezet a „Tengerpartot mindenkinek” elnevezésú projektet, amelynek keretében a turisták szeptember 28-áig kedvezményes áron nyaralhatnak.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
szóljon hozzá!