2012. november 19., 08:132012. november 19., 08:13
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a 2011-es mérlegek adatai alapján rangsorolta a legeredményesebb háromszéki cégeket – a díjakat a napokban osztották ki –, ugyanakkor bemutatták a vezető háromszéki cégeket sorjázó katalógust, amelynek összeállításakor figyelembe vették az üzleti forgalom, a nyereség és a munkahelyteremtés mellett a környezetvédelmi tényezőt is. Édler András, a kamara elnöke elmondta, 2011-ben a vállalkozások forgalma összesen 4,9 milliárd lej volt, ez 7,2 százalékos növekedést jelent 2010-hez viszonyítva.
Javult a helyzet a munkahelyteremtés terén is: a háromszéki cégek 2,8 százalékkal növelték alkalmazottaik számát, ez hozzávetőleg 1400 új munkahelyet jelentett a tavalyi évben. Csökkenést a vállalkozások nyereségénél mutattak ki, a cégek profitja 1,5 százalékkal csökkent 2010-hez képest.
A díjátadón Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, a vállalkozók részéről megmutatkozó szolidaritást bizonyítja, hogy a nyereség csökkent, ám az alkalmazottak száma növekedett, hiszen ez azt jelenti, hogy lemondtak a profitról a munkahelyteremtés érdekében.
„Én erre nagyon büszke vagyok” – mondta az elöljáró. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egyébként 4890 aktív háromszéki cég közül 829-et tüntetett fel a legeredményesebb vállalkozásokat ismertető katalógusban, ezek tavaly öszszesen 3031 millió lej forgalmat valósítottak meg, ami Kovászna megye üzleti forgalmának 60,9 százaléka.
Az üzleti forgalom szempontjából a kézdivásárhelyi cégek állnak az élen: első a háztartási és elektromos cikkeket forgalmazó Domo üzletlánc 701 millió lejes forgalommal, a második a Nexxon autókereskedés 125 millió lejes, a harmadik pedig a Zarah Moden készruhagyár 123 millió lejes forgalommal. A legjövedelmezőbb a Zarah Moden 16,1 millió lej nyereséggel. A legtöbb alkalmazottja a Domonak van, amely összesen 1575 személyt foglalkoztat. A legkörnyezetbarátabb címet a Tega Rt. köztisztasági vállalat kapta.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.