Hirdetés

Fél év kiesést kell behozni Kovásznán

Csak a második félévben indult be gőzerővel a turistaszezon Kovászna városában, a többhónapos késést minden fürdővárosi vállalkozó a saját bőrén érezte meg – fejtette ki érdkelődésünkre Thiesz János polgármester, aki abban bízik, hogy az év végéig pótolni tudják a kieséseket.

Bíró Blanka

2014. július 22., 17:572014. július 22., 17:57

2014. július 22., 18:582014. július 22., 18:58

Amint arról beszámoltunk, az egyik ajánlattevő megfellebbezte az Országos Nyugdíjpénztár ingyenes és ártámogatott gyógyüdülési beutalók kiosztására vonatkozó licitjét, ezért újra kellett szervezni a tendert, ami miatt késett a szezonnyitás. Most azonban már telt ház van a kovásznai szállodákban, a megmaradt beutalókat pedig újraosztják a szállodák között, így elképzelhető, hogy az év végéig összességében nem fog csökkenni a kedvezménnyel Kovásznára látogató turisták száma.  

„Nemcsak a vendéglátókra, hanem minden szolgáltatóra lesújtott a szezonnyitás eltolódása, még a borbély is arra panaszkodott, hogy az év első hónapjaiban, a korábbinak a felére esett vissza a forgalom. A város is érzi a vendégek elmaradását, hiszen azokban a hónapokban nem fizették a turisztikai illetéket” – részletezte az elöljáró.

Thiesz felidézte, tavaly 400 ezer lej turisztikai illeték folyt be a városkasszába, ezt az összeget az idegenforgalom fellendítésére fordítják, folyamatosan parkosítanak, játszótereket építenek, népszerűsítik a látnivalókat,a  szolgáltatásokat, és szórakoztató, művelődési programokat szerveznek, például a nyár folyamán a központban és a Tündérvölgyben is szabadtéri fúvóskoncertek szórakoztatják a járókelőket. Szintén ebből a pénzből építették ki a Tündérvölgyben a sétányokat, padokat, piknikező- helyeket.

A polgármester elmondta, összesen 21 millió euró értékben vannak folyamatban európai uniós pályázataik, a víz- és csatornarendszer kiépítésére, utak, járdák korszerűsítésére. „A projektek kivitelezése jövő év végéig fejeződik be, akkor teljesen kiépül az infrastruktúra Kovásznán, abban bízunk, hogy ez befektetőket is vonz majd a városba, jobban működik majd az idegenforgalom, újabb szállodák és szolgáltatók telepszenek meg” – fejtette ki az elöljáró. 

Kovásznán évek óta az önkormányzat és a szakmai szervezetek is szorgalmazzák, hogy a turisztikai cégek ne elégedjenek meg a beutalókkal érkező vendégekkel, hanem dolgozzanak ki stratégiát a turisták vonzására, ám eddig nem jártak sikerrel.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés