Hirdetés

Felére csökkentek a lakásárak

Felére, mintegy 52 százalékkal csökkentek az ingatlanárak országos szinten a 2008 márciusában jegyzett értékekhez képest, amikor a legdrágábban lehetett lakást vásárolni – derült ki az Imobiliare.ro ingatlanportál legfrissebb, csütörtökön közzétett felméréséből. Négy évvel ezelőtt, a gazdasági válság okozta árviszszaesést megelőzően egy négyzetméter hasznos felület 2058 euróba került, jelenleg pedig 1000 eurónál kevesebbet kérnek az értékesítők.A portál adatai szerint Kolozsváron 36,3 százalékkal csökkentek az ingatlanárak az elmúlt években. Jelenleg a vásárlóktól négyzetméterenként mintegy 917 eurót kérnek, míg 2008-ban ugyanezért 1440 eurót kellett fizetni.

Kőrössy Andrea

2012. december 07., 06:152012. december 07., 06:15

Így például egy kétszobás, 50 négyzetméteres, régi építésű tömbházban található lakást a recesszió előtti 74 ezer euróhoz képest most körülbelül 48 ezer euróért lehet megvásárolni. Az elmúlt években épített tömbházak esetében egy hasonló felépítésű ingatlan értéke 70 ezer euróról 44 ezer euróra csökkent.

Valamivel nagyobb mértékű visszaesés figyelhető meg Brassó esetében, ahol négy év alatt közel 41 százalékkal csökkentek a lakásárak, így egy négyzetméternyi hasznos felületet a korábbi 1448 euró helyett 859 euróért árulnak. A Cenk alatti megyeszékhelyen ugyanakkor a lakásárak is valamivel nagyobbak voltak, mint a kincses városban.

A kétszobás ingatlanok esetében egyébként még nagyobb, 45 százalékos visszaesést jegyeztek az Imobiliare.ro szakemberei: míg a pénzügyi válság előtt egy régebbi, szintén 50 négyzetméteres lakás 83 ezer euróba került, jelenleg „mindössze” 43 ezer euróért lehet megvásárolni. Új építésű tömbház esetében ez az érték 105 ezerről 60 ezer euróra csökkent. Temesváron átlagosan 40 százalékkal kell kevesebbet fizetniük az ingatlanvásárlóknak. Míg 2008-ban egy négyzetméternyi hasznos felület 1311 euróba került, az értékesítők 2012 végén 777 euróért kínálják ugyanezt.

Amint az ingatlanportál felméréséből kiderült, Bukarestben átlagosan 50 százalékkal estek viszsza a lakásárak, azonban így is a fővárosban kérik országos szinten a legtöbb pénzt az ingatlanokért. 2008 márciusában négyzetméterenként 2264 euróba került egy hajlék, idén november végére az érték 1142 euróra csökkent.

Egyes kategóriák esetében ennél is nagyobb volt a visszaesés, például egy régi építésű tömbházban található, 52 négyzetméternyi hasznos felülettel rendelkező kétszobás lakást négy évvel ezelőtt 123 ezer euróért lehetett megvásárolni, jelenleg pedig ugyanez mintegy 57 ezer euróba kerül, így az árcsökkenés 53 százalékos. Az elmúlt években épített tömbházakban a hasonló felépítésű ingatlanok ára 178 ezerről 80 ezer euróra, azaz 55 százalékkal csökkent. Konstancán az értékesítők 44 százalékkal, míg Jászvásáron átlagosan 34 százalékkal kevesebb összeget kérnek jelenleg egy ingatlanért.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
Hirdetés
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
Hirdetés
Hirdetés