Hirdetés

Felére csökkent az erdélyi turizmus, a Partiumban kisebb, Közép-Erdélyben nagyobb mértékben esett a turistaforgalom

Látott már szebb napokat. A nyáron Borszéken is kevés turistával találkoztunk •  Fotó: Bálint Eszter

Látott már szebb napokat. A nyáron Borszéken is kevés turistával találkoztunk

Fotó: Bálint Eszter

Alaposan megsínylette a koronavírus-járványt az erdélyi idegenforgalom, amely a felére csökkent a 2020-as nyári idényben, a különböző régiókban eltérően alakult a turistaforgalom – derül ki az Erdélystat erdélyi statisztikai szolgálat által szerdán a Krónikához eljuttatott adatsorokból.

Krónika

2021. január 06., 11:442021. január 06., 11:44

2021. január 06., 12:122021. január 06., 12:12

A megyei statisztikai hivatalok előzetes adataiból készített összesítés szerint a 2020-as nyári (június–októberi) turisztikai szezonban Erdélyben – annak ellenére, hogy a tavaszi koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítése után beindult az idegenforgalom – a turistaérkezések és vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest felére (–49 százalék, illetve –50 százalék) csökkent.

A visszaesés mértéke enyhén meghaladja az országos átlagot (46,5 százalék).

Hirdetés

Ugyanebben a periódusban a turisztikai szálláshelyek kapacitás-kihasználtsága 23,3 százalékos volt, amely ugyancsak jelentős (15 százalékpontos) visszaesést jelent az előző évhez viszonyítva.

korábban írtuk

Bealkonyodott a vendégéjszakáknak: csaknem 50 százalékos visszaesés Romániában
Bealkonyodott a vendégéjszakáknak: csaknem 50 százalékos visszaesés Romániában

Romániában 49,5 százalékkal, 12,075 millióra csökkent a vendégéjszakák száma az első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte hétfőn az országos statisztikai intézet.

Kisebb lett Erdély súlya az országos turizmusban

A hivatalosan bejegyzett erdélyi szálláshelyek 1 542 840 turistaérkezést regisztráltak 2020 júniusa és októbere között, ami 1 483 846 fővel (49 százalékkal) alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. A vendégéjszakák száma ugyanebben a periódusban 3 364 632 volt, ami 3 360 321-gyel (50 százalékkal) kevesebb, mint a 2019-es nyári szezonban. Egy turista átlagosan 2,2 napot töltött egy erdélyi szálláshelyen a nyári időszakban.

Országos összehasonlításban Erdély a romániai turistaérkezések és vendégéjszakák több mint egyharmadát adta

(40,2 százalék és 35,2 százalék), ami az erdélyi turizmus országos súlyának visszaesését jelenti az előző évekhez képest (2019-ben 42,1 százalék és 37,7 százalék) – mutat rá az Erdélystat statisztikai szolgáltatás.

A havi szintű adatok alapján a régióban – az év egészét tekintve – tipikusan a nyári hónapokban a legnagyobb a turistaforgalom. 2020-ban ez kizárólag az augusztusi hónapról mondható el – csak ebben a hónapban emelkedett 500 ezer fölé a vendégek száma. Viszont sem a júliusi, sem a szeptemberi turistaérkezések nem haladják meg a koronavírus-járvány előtti téli hónapok forgalmát.

Továbbra is Brassó megye a legnépszerűbb célpont

A téli időszakhoz hasonlóan a nyári idényben is az erdélyi turistaforgalom legnagyobb részét – a turistaérkezések 41,3 százalékát és a vendégéjszakák 35,3 százalékát – a dél-erdélyi megyékben regisztrálták.

Brassó megye 354 980 turistaérkezéssel és 690 594 vendégéjszakával Erdélyben az első helyet, míg országosan a második helyet foglalja el a megyék rangsorában (a Fekete-tenger-parti Konstanca megye mögött).

További 17,8 százalékkal járult hozzá az erdélyi vendégéjszakák számához a két közép-erdélyi megye (Kolozs és Maros), valamint 14,3 százalékkal a Bánság és 13 százalékkal a Partium. Az észak-erdélyi és székelyföldi megyék részesedése 10 százalék alatti.

Az erdélyi megyék közül az előző év június–októberi időszakához viszonyított visszaesés legsúlyosabban Hunyad, Szilágy, Kolozs, Temes Hargita és Arad megyéket (59 százalék fölötti csökkenés), míg legkevésbé súlyosan Fehér és Krassó-Szörény megyéket (40 százalék alatti csökkenés) érintette.

Az erdélyi szálláshelyek kapacitás-kihasználtsága a nyári szezonban 23,3 százalékos volt, amely enyhén elmarad az országos értéktől (26,8 százalék), és 15 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. E tekintetben Erdélyből a partiumi megyék teljesítettek a legjobban, 29,2 százalékos kihasználtsági aránnyal, míg az észak-erdélyi megyék a legrosszabbul (18,6 százalék).

korábban írtuk

Most jön a neheze a turizmusban – A szakember szerint a kormány olyan lassú, „mintha nyugalmas időket élnénk”
Most jön a neheze a turizmusban – A szakember szerint a kormány olyan lassú, „mintha nyugalmas időket élnénk”

A lazítások és a támogató intézkedése elmaradása miatt nehéz időszakra készülnek a turizmusban. A bukaresti kormány kezében az idegenforgalomban vállalkozók és az ágazat alkalmazottai.

Az átlaghoz hasonló visszaesés a Székelyföldön

A Székelyföldön a nyári szezonban 97 407 turistaérkezést (45 768 Kovászna és 51 639 Hargita megyében) és 308 174 vendégéjszakát (201 494 Kovászna és 106 680 Hargita megyében) regisztráltak. Az előző év azonos időszakához viszonyítva ez 50 százalékos csökkenést jelent a turisták, illetve 52,9 százalékos csökkenést a vendégéjszakák számában.

Különösen Hargita megye mutatott jelentős csökkenést ebben az időszakban (57,3 százalék és 61,6 százalék).

Ezzel a két székelyföldi megye a teljes erdélyi turistaérkezések 6,3 százalékát és a vendégéjszakák 9,2 százalékát adta, ami enyhe csökkenést jelent az előző évekhez mérve.

Csökkenő tendenciát mutat a székelyföldi szálláshelyek kapacitásának a kihasználtsága is. Ez az érték a 2020-as nyári szezonban 26,6 százalék, míg egy évvel korábban 40,8 százalék volt – von mérleget az Erdélystat.

A Partiumban kicsit jobb a helyzet

A másik, jelentős arányban magyarok lakta erdélyi régióban, a Bihar, Szatmár és Szilágy megyékből összesített partiumiban a székelyföldi vendégforgalom közel dupláját regisztrálták: 199 057 turistaérkezést és 561 956 vendégéjszakát.

Turistamágnes. A nagyváradi élményfürdő nem úgy nézett ki a nyári hónapokban, mintha világjárvány lenne •  Fotó: Bálint Eszter Galéria

Turistamágnes. A nagyváradi élményfürdő nem úgy nézett ki a nyári hónapokban, mintha világjárvány lenne

Fotó: Bálint Eszter

Ez elsősorban a kiemelkedő Bihar megyei vendégforgalomnak köszönhető (159 916 turistaérkezés és 503 770 vendégéjszaka).

Az előző év nyári időszakához viszonyítva Partiumban az erdélyi átlagnál kisebb mértékben csökkent a vendégek (–43,7 százalék) és a vendégéjszakák száma (–45,1 százalék). Ez a régión belüli súlyából adódóan valójában a Bihar megyei idegenforgalom alakulását tükrözi (–42,6 százalék, illetve –44 százalék). Ugyanakkor a régióbeli Szilágy megye jelentősen erdélyi átlag fölötti csökkenést könyvelhetett el ebben a szezonban (–62,4 százalék, illetve –63,7 százalék).

A szálláshelyek kapacitásának kihasználtsága ebben a régióban is csökkent, 29,2 százalékra az előző évi 46,8 százalékról. Ugyanakkor ez a kihasználtság ebben az évben is a legmagasabb az erdélyi régiók között, ami elsősorban az országos szinten is kimagasló Bihar megyei értéknek köszönhető (35,8 százalék).

korábban írtuk

Rugalmas feltételek mellett éledezik a turizmus: belföldön biztos lesz síszezon, nyárra is foglalnak
Rugalmas feltételek mellett éledezik a turizmus: belföldön biztos lesz síszezon, nyárra is foglalnak

Bár bizonytalanság lengi körül a külföldi utazásokat, sokan kelnek útra az év utolsó napjaiban: a zanzibári repülőjáratra elkeltek a helyek, a Maldív-szigetekre pótjáratot kellett indítani. A téli sportok szerelmesei is útra kelnének. 

Közép-Erdély megzuhant

Az elmúlt nyári időszakban a közép-erdélyi régióban (Kolozs és Maros) az erdélyi átlag feletti vendégforgalom-csökkenést tapasztalhattunk. A turistaérkezések száma 275 160 (ami 57,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban) és a vendégéjszakák száma 525 178 volt, ami 57,9 százalékos csökkenést jelent.

A régiót alkotó két megye szálláshelykapacitás-kihasználtsága az előző évekkel ellentétben jelentős különbséget mutat:

Kolozs megye jóval erdélyi átlag alatti (18 százalékos), Maros megye pedig átlag fölötti (31 százalékos) – derül ki az Erdélystat által közölt adatsorokból.

korábban írtuk

Erdélyt is ajánlja a világ legjobb utazási célpontjai között a National Geographic
Erdélyt is ajánlja a világ legjobb utazási célpontjai között a National Geographic

Erdélyt is ajánlja a világ legjobb huszonöt utazási célpontja között a 2021-es évi utazásokat tervezgetőknek a National Geographic.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 08., szombat

Meghaladja a 3100 lejt az állami nyugdíjrendszerben nyújtott havi juttatás

Idén októberben 4 692 612 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 198-cal kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2775 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Meghaladja a 3100 lejt az állami nyugdíjrendszerben nyújtott havi juttatás
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Harckocsikat is gyártana Romániának az Erdélyben lőporgyárat építő német cég

A német védelmi óriásvállalat, a Rheinmetall harckocsik és egyéb felszerelések szállításáról szóló megállapodást tervez Romániával – közölte az Economedia gazdasági portál saját értesülésekre h

Harckocsikat is gyártana Romániának az Erdélyben lőporgyárat építő német cég
2025. november 07., péntek

Fekete péntek: óriási összegű vásárlások is voltak az első órákban

A PayU Románia adatai szerint az idei fekete péntek (Black Friday) első óráiban (9 óra 12 percig) mintegy 230 millió lejt költöttek a romániaiak online vásárlásra.

Fekete péntek: óriási összegű vásárlások is voltak az első órákban
2025. november 07., péntek

Megy a Carrefour, vagy marad? Reagált a hírekre a kiskereskedelmi üzletlánc romániai vezérigazgatója

A Carrefour Románia sajtóközleményben reagált azokra a francia sajtóértesülésekre, amelyek szerint el kívánja adni romániai üzleteit.

Megy a Carrefour, vagy marad? Reagált a hírekre a kiskereskedelmi üzletlánc romániai vezérigazgatója
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Lukoil: visszavonta vételi ajánlatát a svájci jelentkező, bizonytalan a romániai finomító sorsa

A svájci székhelyű Gunvor kereskedelmi vállalat bejelentette, hogy visszavonja ajánlatát a legnagyobb orosz magán olajtársaság nemzetközi eszközeinek megvásárlására, miután az Egyesült Államok kijelentette, hogy soha nem fogja jóváhagyni az üzletet.

Lukoil: visszavonta vételi ajánlatát a svájci jelentkező, bizonytalan a romániai finomító sorsa
2025. november 07., péntek

Nem nő jövőre az áfa és a többi adó – ígéri a kormányfő

Nem nő jövőre az áfa és a többi adó, de ehhez egy komolyan megszerkesztett költségvetésre van szükség, amely a valóságon alapul, és nem mindenféle alapot nélkülöző becslésekre – szögezte le Ilie Bolojan kormányfő csütörtök este egy televíziós interjúban.

Nem nő jövőre az áfa és a többi adó – ígéri a kormányfő
2025. november 07., péntek

Pénzügyi nehézségek ide vagy oda, a kormány több mint 100 millióval segíti meg a Taromot

Bár a tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragása érdekében a kormány drasztikus kiadáscsökkentéseket hajtott és hajt végre, továbbra is jókora összegeket kell kifizetnie egyes állami cégek kisegítésére.

Pénzügyi nehézségek ide vagy oda, a kormány több mint 100 millióval segíti meg a Taromot
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Eurómilliárdokat „termel” a kommunista múlt Erdély fővárosában

Több mint kétmilliárd eurós befektetést vonzanak Kolozsvárra a kommunizmus idején Erdély fővárosában megépült, mára elhagyatottá, nagyrészt romhalmazzá vált ipartelepek.

Eurómilliárdokat „termel” a kommunista múlt Erdély fővárosában
2025. november 06., csütörtök

Romlott a fogyasztási kedv az áfaemelés után: szeptemberben is csökkent a kiskereskedelmi forgalom

A nyers adatok szerint szeptemberben 2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Romlott a fogyasztási kedv az áfaemelés után: szeptemberben is csökkent a kiskereskedelmi forgalom
2025. november 06., csütörtök

Ötszáz alkalmazottját bocsátotta el az OMV Petrom, és további félezer dolgozójától tervez megválni

Ötszáz dolgozóját bocsátotta el idén az OMV Petrom – írja a Profit.ro a társaság vezérigazgatójának nyilatkozata alapján.

Ötszáz alkalmazottját bocsátotta el az OMV Petrom, és további félezer dolgozójától tervez megválni
Hirdetés
Hirdetés