
Fotó: Páva Adorján
Az év első kilenc hónapjában 21,8 milliárd lejes forgalmat produkált a romániai gyógyszerfogyasztás, ami 15,4 százalékos növekedést jelent a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest – olvasható az Antibiotice Iași jelentésében.
2023. november 17., 20:402023. november 17., 20:40
Az egyik legnagyobb romániai, és az egyetlen, állami tulajdonban lévő gyógyszergyártó közlése szerint mennyiségileg 2,5 százalékos növekedést jelent az említett időintervallumban eladott 537,29 millió doboz orvosság. Ha 19,8 millió fős lakossággal számolunk (bár ez a gyakorlatban több millió emberrel kevesebb lehet), egy romániai átlagosan 1100 lejt költött gyógyszerre idén január és szeptember között. Ha az adatokat kivetítjük a teljes évre, akkor
Az Economedia.ro portál által idézett elemzésből az is kiderül, hogy a piacból 44,3 százalékot kanyarítanak le maguknak a generikus gyógyszerek. Az eredeti gyártó szabadalmának lejárta után mások által készített, ugyanolyan hatóanyagú, ám az úttörőnél jóval olcsóbb generikumok (amelyek alacsonyabb ára annak köszönhető, hogy a gyártónak már nem kell fejlesztésekre, kutatásokra költenie) a vizsgált időszakban 12,7%-os értékbővülést regisztráltak, 8,6 milliárdról 9,7 milliárd lejre nőtt a forgalmuk. Mennyiségileg 1,4%-os növekedést jelent azx első kilenc hónapban eladott 393,6 millió doboz.
Az orvos által felírt gyógyszerek az eladások értékének 43,4%-át teszik ki, mennyiségileg csaknem 50 százalékot képviselnek a generikumok területén. A recept nélkül vásárolt orvosságok piaca értékben 9,4%-kal nőtt (5,5milliárd lejre), ám mennyiségileg 2,9%-os visszaesést jegyeztek.
Maga az Antibiotice Iași vállalat egyébként 150 százalékos profitnövekedést jegyzett: a vizsgált kilenc hónapban a korábbi 30 millióról 77 millió lejesre nőtt a nyereség. Eladásaik mintegy 30 százaléka külföldre (főképpen az Egyesült Államok, Vietnam, Nagy-Britannia, Moldovai Köztársaság, Dánia, Magyarország, Hollandia) megy.
A nisztatin egy polién gombaellenes molekula. Nincs bizonyított mellékhatása, mert a bélből kevéssé szívódik fel. A Candida fajok érzékenyek rá. Fungisztatikus és fungicid hatású polién antimikotikum. Kután, vaginális, mucosa és nyelőcsövi Candida fertőzések kezelésére használják. A Cryptococcus szintén érzékeny rá. A nisztatint profilaktikumként is használják olyan betegeknél, akiknél magas a gombás fertőzések kialakulásának a kockázata, mint például AIDS-betegeknél, vagy kemoterápiában részt vevőknél.

A szokásosnál is súlyosabb, bő évtizede nem látott gyógyszerválságot emlegetnek az ágazat romániai képviselői, akik szerint az állam rengeteget késik az ártámogatott orvosságok kifizetésével.

Klaus Iohannis államelnök kedden kihirdette a 2006/95-ös törvényt kiegészítő és módosító, a lejárt szavatosságú vagy fel nem használt gyógyszerek kezeléséről szóló jogszabályt.
A versenyhivatal szerdán közölte, hogy megnyerte azt a két pert, amelyet a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló ROBOR bankközi kamatláb meghatározása ügyében vizsgált bankok közül kettő indított az intézmény ellen.
Románia az elmúlt három és fél évtizedben nem egyetlen energiaválságot élt át, hanem válságok sorozatát, egymást követő, egymásra épülő válságokat – fogalmazta meg Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke friss elemzésében.
Meghosszabbította a képviselőház szerdán az egyes alapélelmiszerek kereskedelmi haszonkulcsának mértékét korlátozó jogszabály hatályát.
A jelenlegi becslések szerint 6,32 milliárd lej kárt okozhatott az ügyfeleknek, hogy a romániai bankok a Versenytanács szerint trükköztek a ROBOR referencia-kamatláb meghatározásakor.
A Tarom egyenesen a csőd felé száguld – figyelmeztetett Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes szerdán.
Az új személygépkocsik megvásárlásának támogatását célzó roncsautóprogramok történetében először a kibocsátási követelmények és a motortípus mellett az autó gyártási helye alapján is korlátozni készül a román kormány a választható járművek körét.
Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.
Románia fokozott járványvédelmi intézkedéseket vezetett be, miután Magyarországon első alkalommal mutatták ki az afrikai sertéspestist házi sertésekben. Romániában jelenleg 13 fertőzési gócpontot tartanak nyilván.
Sokan nyugtázták örömmel és várakozással a Versenytanács döntését, amellyel rekordbírságot szabott ki a ROBOR referencia-kamatláb körüli trükközések miatt tíz romániai bankra.
Lezárult a 2026. évi APIA-támogatások igénylésére benyújtott kifizetési kérelmek kampánya, és a hatóságok közzétették az első hivatalos adatokat.
szóljon hozzá!