Hirdetés

Európa „szegényháza”

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az Európai Unió 27 tagállama közül Románia csupán a 26. helyen áll az egy főre jutó nemzeti össztermék (GDP) szempontjából. Az Eurostat felmérése szerint a leggazdagabb tagállam Luxemburg. Továbbra is Románia és Bulgária, azaz a két legutóbb, 2007. január elsején csatlakozott tagállam a legszegényebb az Európai Unióban az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) szempontjából, így az utolsó előtti, illetve az utolsó helyet foglalják el az uniós ranglistán –

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. június 25., 00:002008. június 25., 00:00

derül ki az Európai Unió Statisztikai Hivatalának (Eurostat) tegnap közzétett, 2007-re vonatkozó felméréséből.
A felmérés szerint a leggazdagabb uniós tagállam továbbra is Luxemburg, a második helyen pedig Írország áll. A luxemburgi fölényt ugyanakkor jól jelzi, hogy az EU megújítását célzó Lisszaboni Szerződést alig több mint egy hete népszavazáson elutasító Írországban az egy főre jutó GDP szintje majdnem fele az előbbinek.
Vásárlóerő-paritásos alapon az egy főre jutó luxemburgi GDP tavaly majdnem háromszorosan haladta meg az európai uniós átlagot, ami 276 egységet jelent. (A vásárlóerő-paritás méri, hogy mennyi terméket és szolgáltatást lehet vásárolni bizonyos valutában egy másik valutához mérve, ezzel figyelembe véve a különböző országokban eltérő árakat. Az említett jószágok – termékek és szolgáltatások – úgynevezett kosarat alkotnak).
A jelentés ugyanakkor megjegyzi, hogy a magas luxemburgi eredmény többek között annak tudható be, hogy nagyszámú vendégmunkás dolgozik az országban, akik ugyan hozzájárulnak a GDP növekedéséhez, ám mivel nem állampolgárok, nem veszik őket figyelembe az egy főre jutó GDP kiszámításakor.
Írországban – amely az európai uniós alapoknak köszönhetően ért el a mostani szintre – 146 egységet mértek. A harmadik leggazdagabb ország Hollandia 131 egységgel, a negyedik helyen Ausztria áll, 128-cal.
Az EU legerősebb gazdaságával rendelkező Németországban 113 egységet mértek, ami egyegységnyi visszaesést jelent az előző, 2006-os évhez képest, míg Franciaországban nem változott: akárcsak tavalyelőtt, tavaly is 111 egység volt. Az Unió harmadik legerősebb gazdaságával rendelkező Olaszországban 101 egységet mértek, ami kétegységnyi csökkenést jelent az előző évhez képest. A negyedik legerősebb gazdaságként számon tartott Spanyolország így megelőzi Itáliát a maga 107 egységével, az ibériai országban ugyanis az előző évhez képest két egységgel nőtt a GDP. A legszegényebb Bulgáriában 38-at, az utolsó előtti Romániában pedig 41-et mértek. Összehasonlításképpen: az uniós tagságra pályázó Törökország kevéssel megelőzi Romániát, itt ugyanis az eredmény 42 egység.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés