
Nyolc százalékkal több új gépkocsit jegyeztek be 2015 első negyedévében Romániában, mint tavaly ugyanebben az időszakban: míg 2014-ben 13 345 autót regisztráltak, az idei első három hónapban számuk elérte a 14 452-t.
2015. április 17., 13:262015. április 17., 13:26
2015. április 19., 16:292015. április 19., 16:29
Az európai autógyártók szövetségének adatai szerint ugyanakkor az uniós piacokra ebben az évben 5,1 százalékkal több, összesen 95 ezer Daciát exportáltak, a román gépkocsimárka piaci részesedése pedig eléri a 2,7 százalékot. A csütörtökön nyilvánosságra hozott összeállításból az is kiderült, hogy idén márciusban 5358 új autót vásároltak, ez 17,1 százalékkal haladja meg a tavaly márciusi 4577-et.
A teljes európai uniós autópiacot figyelembe véve is növekedést jegyeztek ebben az évben: az idei első negyedévben 3,52 millió új gépkocsit jegyeztek be, ez 8,6 százalékos bővülést jelent a tavalyi év első három hónapjához képest. A növekedés Portugáliában volt a legnagyobb (36,1 százalék), a sorban pedig Spanyolország (32,2 százalék), Írország (29,6 százalék), Olaszország (13,5 százalék), Nagy-Britannia (6,8 százalék) és Németország (6,4 százalék) következik.
Ezzel szemben Ausztriában 7,5 százalékkal, Lengyelországban 6,1 százalékkal, Finnországban pedig 3,8 százalékkal kevesebb új gépjárművet regisztráltak ebben az évben.
Két új típusú Daciát kínálnak
Két új típusú személygépkocsit lehet vásárolni ettől a hónaptól a Dacia autógyártól: a Lodgy Stepway ára 12 500 eurónál, míg a Dokker Stepway ára 13 320 eurótól kezdődik. A Stepway típusú járműveket már 2009-től árusítja a Dacia, a limitált széria eladásai pedig az összes eladott Sandero típusú autó 50 százalékát teszik ki. A hazai autógyár közleménye szerint főként a típus népszerűsége vezetett ahhoz, hogy két új autót dobjanak piacra a márkán belül.
Az európai autógyártók egyesületének adatai szerint az idei első negyedévben 95 415 Dacia típusú gépkocsit exportáltak az Unió területére, tavaly ehhez képest 90 796 darabot értékesítettek.
Ennek ellenére a Dacia piaci részesedése a tavaly márciusi 2,8 százalékról idén márciusban 2,7 százalékra csökkent.
A legnagyobb európai gyártó, a Volkswagen által eladott gépjárművek aránya 9,3 százalékkal, közel 857 ezer darabra emelkedett, a német vállalat piaci részesedése ezzel 24,3 százalékra bővült.
A második helyen álló Peugeot 3,4 százalékos előrelépést jegyzett, ez közel 378 bejegyzett autót jelent, az ágazati részesedés pedig jelenleg 11,2 százalékos. Európában a harmadik legnagyobb gyártó a Renault – amelynek tulajdonában a Dacia is áll –, a francia márka az év első három hónapjában 10,1 százalékos növekedést produkált 335 eladott gépkocsival.
Az eladások terén a legnagyobb, 206,8 százalékos bővülést a Jeep jegyezte, ezt követi a Mitsubishi (77,5 százalék) és a Porsche (47,2 százalék). Ezzel szemben óriási vesztesége volt a Chevrolet-nek: az ilyen típusú autók bejegyzése 97,3 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, a márkának mindössze 692 új autót sikerült eladnia Európában.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!