Hirdetés

Egyre nő a „grexit” esélye

Londoni pénzügyi elemzők szerint már 50 százaléknál nagyobb a valószínűsége a „grexitnek”, vagyis Görögország távozásának az euróövezetből. Az egyik legnagyobb londoni gazdasági elemzőház, a Capital Economics legfrissebb helyzetértékelése szerint a görög eurótagság megszűnésének ideje egyelőre bizonytalan, de az biztos, hogy Görögország jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzete fenntarthatatlan.

Hírösszefoglaló

2015. március 12., 16:102015. március 12., 16:10

A ház elemzői szerint a távozást követő kezdeti piaci felfordulás után azonban Görögországnak „sokkal jobb dolga lenne\" az euróövezeten kívül. Az euróövezet szétbontása a valutaunió szempontjából is „a legkevésbé fájdalmas és a legreálisabb\" megoldást kínálhatja az euróövezeti periféria versenyképességi és adósságproblémáira, és a jelenlegi központi eurógazdaságok számára is lehetővé tenné a gazdaságpolitika lazítását – vélekedtek a Capital Economics londoni elemzői.

A cég szerint Görögország távozása az első időkben a valutauniós periféria szuverén kötvényhozamainak megugrását okozná, de az euróövezeti részvények még ebben a környezetben is túlteljesíthetnék az amerikai tőzsdei cégek papírjait, tekintettel az euró gyengüléséből eredő versenyképességi hozadékra és a várható pótlólagos monetáris élénkítésre.

A grexitet más nagy londoni házak is valószínűsítik, de azt is, hogy ez csődbe sodorná Görögországot. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő minap Londonban ismertetett elemzése szerint sem kizárt Görögország távozása a valutaunióból, ám egy ilyen fejlemény jelentős sokkhatásként érné a görög és az euróövezeti gazdaságot.

A Fitch elemzői szerint a grexit egyik sokkhatása abban nyilvánulna meg, hogy szertefoszlatná az euróövezeti tagság visszafordíthatatlanságának vélelmét, és „komoly ütés” érné az euróövezeti üzleti bizalmat. A cég szerint a grexit után – az új görög fizetőeszköz biztosra vehető gyors leértékelődése miatt – Görögország törlesztési csődbe kerülne.

A grexittel és az ezt követő görög szuverén törlesztési csőddel kapcsolatos egyre erősödő várakozást jelzi, hogy az elmúlt napok ingadozása után ismét emelkedik a görög államadósság-törlesztési kockázat ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása. 

Az S&P Capital IQ londoni piaci adatszolgáltató cég kimutatása szerint a görög szuverén CDS-tranzakciók – vagyis a görög államadósság-törlesztési leállás kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek – középárfolyama meredek, 134 pontos emelkedéssel ismét 1730 bázispont környékén, a hét eleji szinten mozgott a szerdai londoni forgalomban az irányadó ötéves kötvénylejáratra.

Az S&P számítási modellje szerint Görögország jelenlegi szuverén CDS-árfolyama azt jelzi, hogy a piac 71 százalék körüli valószínűséggel árazza a görög államadósság-törlesztési csőd öt éven belüli bekövetkeztét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés